Hirdetés – Az autótulajdonosok jelentős többsége arról álmodik, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, de gépkocsija hasonló megjelenéssel és adottságokkal rendelkezzen, mint a televízióban vagy a versenypályákon látható járművek. Sajnálatos módon azonban elmondható, hogy hazánkban még nem alakult ki az a tuningkultúra, mely tőlünk nyugatabbra, de még inkább a tengerentúlon több évtizede jellemző, sőt komplett szerelőműhelyek és vállalkozások épületek fel köré, hogy az adott kategóriához megfelelő minőségű alkatrészekkel, illetve egyéb kiegészítőkkel szolgáljanak.

Magyarország azonban az olcsó tuning, a köznapi nyelven „sufnituning” egyik őshazája, ahol az olcsó kínai alkatrészek, a közlekedésbiztonság tekintetében erősen megkérdőjelezhető replikák és az alternatív megoldások mindennaposnak számítanak. Szerencsére azonban megcsillant már a fény az alagút végén, hiszen léteznek itthon olyan elkötelezett vállalkozások, melyek a prémium kategóriás megoldások hívei, és kifejezetten a felső- vagy luxuskategóriás gépjárművek számára biztosítanak látványos, tartós, a gyárinál lényegesen jobb és esztétikusabb alkatrészeket.

Mivel a legtöbben egyetértenek benne, hogy a tuning egyik legfontosabb eleme a megfelelően sportos kipufogóhang elérése, ezért rengetegen gondolkodnak a legkülönfélébb sportkipufogók alkalmazásában. Mindezzel egyetlen probléma van: gyakran a drága autók megvásárlói is az olcsóbb megoldásokat választják maguknak, melyek nemcsak a hangi adottságaik tekintetében nevezhetők rossznak, de a megjelenésük terén sincs túl sok előnyös tulajdonságuk. Szerencsére ma már léteznek prémium alternatívák, de ha igazán divatosak akarunk lenni 2020-ban, akkor nem is sportkipufogót, hanem egy hanggenerátort választunk magunknak. Előbb azonban lássuk a másik oldalt!

Miért nem szerencsés egy sportkipufogó?

Noha léteznek olyan sportkipufogók, melyek kimagasló minőséget képviselnek a saját kategóriájukon belül – az Akrapovic, az Eisenmann vagy a Supersprint kínálatából például érdemes nézelődni –, azonban nem árt tudni, hogy ezek a megoldások hétköznapi használatra nem feltétlenül alkalmasak. Tény, hogy egy minőségi sportkipufogó bődületesen fel tudja dobni az autó megjelenését és hangját egyaránt, azonban ezeket a megoldásokat inkább a versenypályára ajánlják a gyártók is, hiszen közúton rengeteg kellemetlenséget okozhat nekünk használat közben.

Példának okáért még a legjobb minőségű termékek többségét sem tudjuk szabályozni abban a tekintetben, hogy módosítsuk a hangerőt vagy a hangszínt, tehát meg kell szoknunk az állandó bömbölést még akkor is, ha esetleg nem tetszik nekünk, vagy sokkal hangosabb, mint gondoltuk. Mindez különösen akkor jelent problémát, ha az autót gyakran használjuk például autópályán, hiszen magas fordulatszám mellett egyenesen megőrjítheti a járműben ülőket az állandó zaj. A probléma ráadásul hatványozódik, ha valami olcsó megoldás mellett döntünk, aminek még az akusztikája sem lesz megfelelő, esetleg nem lehet megfelelően felszerelni az autóra.

Bár a prémium kategóriában ez a legritkább esetben jelent problémát, az olcsóbb sportkipufogók között azonban gyakori, hogy nem illeszkednek rendesen, ezáltal meg kell fúrni az alvázat, újabb csatlakozókat szükséges felhelyezni a rögzítéshez, miközben teljes módosításra szorulhat a gyári rendszer, ha pedig a szerelés nem sikerült makulátlanra, akkor a sportdob folyamatosan berezonálhat a karosszérián, tovább növelve a kellemetlen összhatást. Hogy itt az ideje lemondani a sporthangzásról? Szerencsére nem, hiszen van más megoldás!

A hanggenerátor a legjobb alternatíva egy sportkipufogó helyett

Ha valamilyen felsőkategóriás gépjárművel rendelkezünk, és a fentiek miatt nem szeretnénk sportkipufogót, itt az ideje megismerkedni a hanggenerátorral, mint tökéletes alternatívával. Egy ilyen hangmodul legnagyobb előnye abban keresendő, hogy nincs szükség módosítani hozzá semmit az autón, ezáltal nem kell leszerelni vagy fúrni-faragni a gyári kipufogórendszert, sem felülírni az autó szoftvereit, a hangmodul egy teljesen különálló kiegészítő, melyet az autó alvázára, a kipufogódobok közelében helyeznek el, CAN hálózaton keresztül csatlakoznak a járműhöz, alkalmazásával pedig bődületes hangot adhatunk vele benzin-, dízel-, de akár még elektromos meghajtású járműveknek is.

A prémium minőségű hangmodulok teljesen gyári technológiákon alapulnak, és olyan márkák kipufogóhangjainak szimulálására képesek, mint a Maserati, a BMW vagy éppen az Audi. A gázadásra és a fordulatszámra dinamikusan, valós időben reagálva képesek orbitális hangerővel bömbölni, méghozzá páratlan realizmus és maximális beállítási lehetőségek társaságában, olyan extra funkciókkal, mint például a visszadurrogás, amivel folyamatosan a versenypályán érezhetjük majd magunkat egy-egy motorfékes lassítás során. Mivel szerelésekor a gyári kipufogórendszer nem módosul, ezért a hanggenerátorok ügyesen elrejthetők az alvázon, nem láthatók, nem akadályozzák az autó rendeltetésszerű használatát, nem csökkentik a hasmagasságot, ezen túlmenően pedig rengeteg beállítási lehetőséggel szolgálnak.

„A minőségi hangmodulok nagy előnye, hogy miközben nem kell módosítani hozzájuk az autó központi számítógépét és vezérlőjét, teljesen biztonságosan tudják módosítani a jármű hangját, melyet könnyedén szabályozhatunk. Ezt megtehetjük az autó saját vezérlőpaneljéről, de mivel egy telefonos társalkalmazás is tartozik a prémium minőségű hanggenerátorokhoz, ezért lehetőségünk nyílik megváltoztatni a hangszínt, a hangerőt, kapcsolni a visszadurrogás funkciót, beállítani egy dögös indítóhangot, vagy alkalmazni olyan kényelmi megoldásokat, minthogy a hanggenerátor kizárólag gyorsításkor adjon ki hangokat.” – teszi hozzá Kemecsei Imre, a Premium Car Design autó tuning cég ügyvezetője.

Érdemes egyébiránt olyan hangmodult választani, mely nem egyetlen autóhang generálására képes, hiszen azzal könnyedén hasonló zsákutcába kerülhetünk a hangzás terén, mint a sportkipufogóval. A prémium kategórián belül már elérhetünk olyan kiegészítőket, melyek akár 10 különféle gyártó modelljének hangját képesek szimulálni, miközben lehetőséget kapunk többek között a kombinálásra vagy a hangszín szabályozására, ezáltal több ezer különféle hangot adhatunk vele autónk számára.

A sportkipufogóhoz mérten a modulok legnagyobb előnye kétségtelenül az, hogy egyetlen gombnyomásra kikapcsolhatók, amivel azonnal visszakaphatjuk az autó gyári hangját. Ez kifejezetten nagy pozitívum olyan esetekben, ha autópályán haladunk, vagy a családot szállítjuk.