Az Audi TT új fejezetet nyitott a kis sportkocsik fejlődéstörténetében. Nem mintha nem lett volna hasonló, csak éppen nem ott és nem akkor, amikor az Audi érkezett. Megépítését hosszas kutatás előzte meg, és tisztában lévén a kockázatvállalással, a gyártó igyekezett sok nagyszériás alkatrészt felhasználni. Ennek előnye a későbbiekre nézve, hogy ma egy használt Audi TT fenntartása nem olyan drága, és az alkatrészek beszerzése is olajozottan megy.

A koncepció sikerét mutatta, hogy a Coupé után röviddel a nyitott Roadster is megjelent. Igaz, az első szériával voltak stabilitási gondok, amit egy kis szárny felszerelésével oldottak meg. A Roadster olyan stíluselemeket is hozott magával, mint a baseballkesztyű varrású bőrkárpitozás, amit a tuningvilág szívesen másol azóta is.

Az utastérben az egyedi, steppelt borszonyegek, valamint a gyári hangszórók cseréje jelent változást. Kifejezetten jó a színkontraszt Az utastérben az egyedi, steppelt borszonyegek, valamint a gyári hangszórók cseréje jelent változást. Kifejezetten jó a színkontraszt

Meck Gábornak ez a kocsi amolyan sráckori álom, amely tizenéve poszterként díszelgett a szobája falán. Eredetileg egy VW Polo váltótípusaként valami nagyon racionálisat akart vásárolni, de keresgélés közben rájött, hogy az Audi TT használt autóként már „leért” a számára elérhető árkategóriába. Először jöttek a csalódások, kiderült, hogy a kocsik nagy része motorhibás vagy sérült volt.

Nagyot mutatnak a TT-n a 19 colos Rotiform felnik, de néha beleérnek a gumik a kerékdobba Nagyot mutatnak a TT-n a 19 colos Rotiform felnik, de néha beleérnek a gumik a kerékdobba

A hetedik megtekintett TT után kezdett letenni róla, hogy megfelelőt talál. Utolsó esélyként körbefutotta a környező országok kínálatait és meglett a befutó, méghozzá egy, TT-s körökben a legszebbnek tartott baseballbarna bőr belsős „nimbus grey” fényezésű Roadster. Mivel az autót rendszeresen márkaszervizek gondozták, műszakilag egyben van. Motorja a győri 20 szelepes 1.8 Turbo, amely 180 lóerőt teljesít. Mivel ez egy jól tuningolható motor, Gábornak is vannak vele tervei, de egyelőre csak egy direktszűrő felszereléséig jutott.

Nem mindegy, hogy merre megy az autó

A motortuning előtt nekiállt a számára legfontosabb módosításnak, az ültetésnek. A megvásárolt sportfutómű magassága és keménysége is állítható, bár a legalacsonyabb állásán kívül még nem nagyon használta! A dögös látványért meg is kell szenvednie, sokszor újra kell tervezni az útvonalat egy-egy fekvőrendőr miatt. A kocsin ideje volt a féktárcsákbetétek cseréjének, s ha már csere, legyen nagyobb az új! Így a kaliforniai Wilwood cég négydugattyús féknyergei kerültek fel, 330 mm átmérőjű perforált féktárcsákkal. Felniként közkedvelt Rotiform BLQ modellek kerültek a kocsira 8×19 col méretben, de szélességükhöz mérten keskeny 185/35 R19-es méretű gumikkal.

A 180 lóeros turbómotor karakterisztikáján egyelore csak a sportlégszuro felszerelése változtat. Sportos a hanghatás A 180 lóeros turbómotor karakterisztikáján egyelore csak a sportlégszuro felszerelése változtat. Sportos a hanghatás

Az utastérben momentán csekély a változás, egyedileg varrott bőrszőnyegeken felül a gyári Bose hangrendszer eredeti hangszóróit cserélte Gábor a német ESX Audio quantum szériás hangszóróira. Az autó külsején minimálisak a változtatások. A hűtőmaszk, az emblémák, a tankolónyílás fedele és néhány karosszériaelem lett lakkfeketére fényezve, illetve fóliázva, valamint Gábor engedett a kedvtelésének és matricákat gyártott az üvegekre.

Áramvonalas formájával sportos, tömör látvány a TT. Nyitott tetővel magas az élvezeti faktor Áramvonalas formájával sportos, tömör látvány a TT. Nyitott tetővel magas az élvezeti faktor

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!