30 évvel ezelőtt alapították meg a Techart tuningcéget, amelynek slágertípusa az utolsó évtizedben a Porsche Cayenne szabadidő-autó alapján épített Magnum volt, nem véletlen tehát, hogy ilyen autóval ünneplik a születésnapjukat. Hivatalosan Techart Magnum »Sport« Edition “30 years“ névre (így, ennyi írásjellel megspékelve) hallgat az alkotás.

A belső térben tulajdonképpen csak a limitált széria nevét mutató névtáblák jelentik az újdonságot, egyébként a manufaktúra a megrendelő igényeinek megfelelően készíti el az ülések bőr/alcantara kárpitozását, az egyedi műszer-hátlapokat és a karbon-betéteket. Kívül a megszokott Magnum-spoilerkészletet alkalmazzák, jórészt a karosszéria színére fényezve az üvegszálas- és szénszálas műanyag elemeket. Ahogy a többi sport modellnél, úgy itt is kivehető a hátsó diffúzor a helyéről, és olyankor lehet használni a gyári, leengedhető vonóhorgot is.

A kiindulási alaptól függően 520-720 lóerő lehet a teljesítmény, utóbbi egyébként csak az autót Sport Plus állásba kapcsolva igaz, normál módban „csak” 650 lóerőnek parancsol a vezető jobb lába – már az is több a gyári Turbo S 570 lóerejénél. Ennek eléréshez a csiptuning mellett nagyobb feltöltőket és megnövelt teljesítményű hűtőrendszert is beépítenek, a kisebb teljesítményű alapnál csak csiptuningot alkalmaznak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!