Már tavalyelőtt is benevezett az Essen Motorshow által minden évben megszervezett tuningExperience autó-szépségversenyre Nick az ő Barkasával, azonban 2020-ban elmaradt a show. Nemrégiben viszont megtartották, így mindenki megismerhette a B1000-est. Nick „ostgeruch” (keleti bűz) néven visz blogot a mozgalmáról, van Simsonja is, és millió olyan holmi, amivel megidézi a 80-as évek NDK-ját, kezdve a zokni-szandál kombótól a bundesliga-frizuráig.

Ez egy kései darab a műanyag napellenzős műszerfallal. Fotó: tuningExperience

Szóval amit a koronavírus engedett, oda elvitte a gépét, találkozók, filmezések, sőt kiadta fotózásra is esküvőhöz. S hogy mitől olyan nagy szám az egérszürke kisbusz? Vagy ahogy ő nevezi, a Bumsbus? Egyrészt nagyon szépen rendbe hozták. Makulátlanok a lemezei, a fényezése, a bumfordi lökhárítói, plusz beleraktak néhány csemegét ahhoz képest, ahogy anno legyártották.

A kasztnit teljesen becsövezték, még rugótorony-merevítést is kapott

Rögtön feltűnik, hogy a porban húzza a hasát. Ilyen vad ültetés elsődlegesen légrugós rendszerrel érhető el, így tehát jogos a feltételezés, hogy az van a kocsi alatt. Felniből végre nem az egyféle Irmscher került a kocsi alá, hanem a Suzuki Vitara kerekeire esett a választás. A kocsi alatti változás továbbá az oldalt kivezetett kipufogócső, amely már nem olajszutykos, mint régen megszokhattuk ezeknél az olajfüstös kétüteműeknél. Az autó vezetőfülkéje maradt a gyári, annyi csak, hogy a négyütemű Wartburg kormányát tették bele.

A hátsó ajtó felnyitható ablaka igazi büszkeség: a tuningszleng szafari-ablaknak nevezi

Az utasfülkébe bukócsövezést építettek, ez amolyan kötelező germán dolog, mindenbe beteszik. Ide került ugyancsak a légrugós rendszer tartálya és kompresszora. Maradt egy sor ülés, a padlóra pedig a legegyszerűbb szürke irodai szőnyegpadlóból vágtak ki takarást különösebb műgond nélkül. De így legalább van feladat erre a télre is, hogy a kocsi utasterét is felhozzák a külső megjelenés színvonalára. Hajrá!