Ránézésre nem sokat változott a Mercedes-Benz G-osztály, a gyakorlatban azonban minden karosszériaeleme új. Talán ezért történt, hogy a Brabus csak tessék-lássék módon nyúlt még csak a megjelenéshez, B40 névre keresztelt alkotásnál a hűtőrács-betétet cserélték ki és a motorháztetőn elhelyeztek egy bazári, kamu légbeömlőt.

A technika már jól ismert, a 4,0 literes V8-as biturbóhoz már most is többféle teljesítménynövelő megoldást kínálnak, jelen esetben épp csak átprogramozták a vezérlőelektronikát, amelynek köszönhetően 421-ről 500 lóerőre emelkedett a teljesítmény, a maximális nyomaték pedig 610 Nm-ről 710 Nm-re. A végsebesség-korláthoz nem nyúltak, az továbbra is 210 km/h. A felfüggesztéshez nem nyúltak, ezen a téren az egyedüli változtatást per pillanat a 20-23 colos felnik jelentik.