A Lexus NX 200t motorterében 2,0 literes turbómotor dolgozik, az erejét négy kerék közvetíti a talajra, és a méretek okán is jól uralható és fordulékony a konstrukció. Azt pedig már a prémiummárka számlájára lehet írni, hogy a váltó hatfokozatú automatikus, és az összkerékhajtás is csak akkor lép akcióba, ha szükségét érzi az elektronika, de ezek a lényegen nem változtatnak: a forró ferdehátúak méltó párja a turbómotoros kompakt szabadidő-autó.

Némi megszokást igényel a kezelhetőség, de egyébként egyértelműek a dolgok. Fotó: Hilbert Péter, Lexus Némi megszokást igényel a kezelhetőség, de egyébként egyértelműek a dolgok. Fotó: Hilbert Péter, Lexus

Elég feltűnő az NX megjelenése, ráadásul a tesztautó az F Sport csomaggal büszkélkedhet. Ugyan nem olyan látványosak a légterelők, mint mondjuk az IS limuzinnál, de azért nem érheti szó a ház elejét – vagy épp végét, hiszen az is penge. Az utastér is a japán márkától manapság megszokott, kicsit hektikus megjelenést mutatja, helyenként rengeteg apró gombbal, de van kicsit furcsán kezelhető, erő-visszacsatolásos egérrel irányítható központi menü is, ami magyarul kommunikál. A sportos belső hangulat fekete alapszínt, piros díszvarrást és itt-ott ezüstös betéteket jelent. Érdekes módon amíg elöl passzentos a térkínálat, rövid az ülések sínje, amelyet úgy 1,9 méteres testmagasságig lehet kényelmesen beállítani, a második sor már kifejezetten tágas, a padló is sík.

A második sor kifejezetten tágas, a padló az összkerékhajtás ellenére sík A második sor kifejezetten tágas, a padló az összkerékhajtás ellenére sík

A 2,0 literes, négyhengeres turbómotor csendes, teljesítményleadása egyenletes, a 238 lóerő fölényes. Még az se zavarja nagyon, hogy nem a könnyűsúlyú versenyzők közé tartozik az autó, 1860 kg a saját tömege. Az automatikus váltót jól összehangolták a motorral, megfelelő időben kapcsol, a gázpedálkezeléssel könnyen tudja az ember befolyásolni, hogy visszakapcsolással akar-e nagy gyorsulást, vagy elég, ha nyomatékból megoldja a helyzetet az autó. Tempós menet esetén már érezni az alulkormányzottságot, mert az összkerékhajtás csak későn aktiválódik kanyarban. A felfüggesztés feszes hangolása lehetetlenné teszi a kényelmes, nyugodt haladást – a tesztautóból hiányzott a feláras elektronikus lengéscsillapítás, ami segíthetne ezen. Nincs tehát csoda, a magas építés miatt választották ezt.

Nagy a csomagtér, de lassú az elektromos fedélmozgatás Nagy a csomagtér, de lassú az elektromos fedélmozgatás

Ekkora teljesítményű benzinmotorral már csak a prémiumszegmensben találunk kompakt szabadidő-autókat, az összkerékhajtású, automata váltós ellenfelekhez képest 1,5-2,0 millióval alacsonyabb a Lexus NX 200t alapára, de azoktól eltérően a japánok nem rengeteg egyedi extrát, hanem előre összeállított csomagokat kínálnak. Akinek esetleg baja lenne a magas, 11,2 l/100 km-es tesztfogyasztással (és a 60 literes tankból adódó mérsékelt hatótávolsággal), választhatja az NX-et hibrid hajtással is, ahol ugyanezt a megjelenést kapja szelídebb teljesítménnyel és úgy 1 millióval olcsóbban.

Egyszerre kupé és kombi az NX, ami turbómotorral sportosan mozog Egyszerre kupé és kombi az NX, ami turbómotorral sportosan mozog

Tetszett
• vezethetőség
• erős és csendes motor
• tágas második sor

Nem tetszett
• feszes felfüggesztés
• extrák csomagban
• magas fogyasztás

Összegzés
Megjelenéséhez illően a dinamikus sofőrök autója a turbómotoros NX, amely jól vezethető egészen addig, amíg nem feszegeti a határait az ember.

Lexus NX 200t
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 175 kW (238 LE) 4800-5600/perc
Max. forgatónyomaték: 350 Nm 1650/perc

Hossz./szél./mag.: 4630/1845/1645 mm
Tengelytáv: 2660 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1580/1580 mm
Fordulókör: 12,1 m
Saját tömeg/teherbírás: 1860/490 kg
Csomagtér: 500-1545 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,1 s
Max. sebesség: 200 km/h
Város/országút/vegyes: 6,5/10,4/7,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 11,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 183 g/km
A modell alapára: 10 950 000 Ft (NX 300h)
A tesztelt verzió ára: 11 900 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!