Egyetlen félresikerült részlet is nagymértékben befolyásolhatja az összhatást – a legjobb példa erre a Volkswagen Golf Variant. A kombi változatnak kifejezetten jól áll, eleganciát kölcsönöz a gazdagon krómozott, Jetta-féle hűtőmaszk. Kellemesek az arányok is, pedig a három- és ötajtós kivitelnél (azonos tengelytáv mellett) 35 centiméterrel hosszabb a Variant. Még a hátsó rész is harmonikusan illeszkedik az autó stílusához, csupán a lámpatest bontja meg az összhangot. Szívem szerint elvenném újrarajzoltatnám a formatervezővel. Persze, a Golf kombi mindenekelőtt az értelem és nem az érzelem tárgya, így aztán a legtöbb vásárlót vélhetően hidegen hagyja majd a márkaidegen, faramuci világítótest.

Fontossági sorrend

Számukra sokkal fontosabb, hogy elődjénél közel 16 centivel hosszabb, illetve öttel szélesebb a kocsi, s ennek megfelelően a csomagtartó tágasabbá vált. A befogadóképesség már alaphelyzetben 505 liter, ami negyvenöttel múlja felül a korábbi értéket. Ahogyan elvárható, 12 voltos csatlakozóval és rögzítőgyűrűkkel is ellátták a kombit, a poggyászokat pedig esztétikus és könnyedén használható takaróroló rejtheti a kíváncsi szemek elől – kár, hogy nem alakítottak ki számára egy rekeszt, ahová használaton kívül elrakhatjuk. Ötletes megoldás viszont, hogy a kétrészes padlólap felhajtás után többféleképpen is rögzítő. Alatta nem túl mély a tálca, de azért néhány (főleg lapos) apróságnak itt is jut hely.

A csomagtér egyszerűen bővíthető, a szélső fejtámlák mellett, a váll-lapon található kar meghúzásával lehet ledönteni a 60/40 osztású háttámlákat. Hosszadalmasabb azonban a folyamat, ha teljesen sík raktérpadlót szeretnénk kialakítani: előbb a fejtámlákat kell kiszedni, majd az ülőlapokat felhajtani, s csak ezután előrebuktatni a támlákat. Ekkor 1550 liternyi holmi fér a Golfba, s a nagyobb méretű tárgyak szállítása sem jelent gondot, hiszen a padló hossza 1,7 méter (felár ellenében az első utasülés támlája ugyancsak dönthető), szélessége pedig a kerékdoboknál mérve is meghaladja az egy métert. Pakolni pedig kényelmesen lehet, ugyanis az ötödik ajtó magasra nyílik, a küszöb mindössze 57 centire húzódik a földtől, és a rakodónyílás is tágas.

Mackós járás

A jó öreg 1,9 literes, 105 lóerős turbódízel egykedvűen mozgatja a Variantot. Eleinte kissé bágyadtan húz és kelletlenül pörög fel a motor, de akkor sem gyorsítja igazán lelkesen a kocsit, mikor 2000-es fordulat környékén rendesen munkához lát a feltöltő. Az elvárható menetteljesítményeket azért biztosítja, ráérős stílusban viszonylag kényelmesen, kevés sebességváltással hajthatunk, autópályán pedig izzadság nélkül tartható a 140-150 km/órás tempó. Ráadásul nyomatékosságának köszönhetően akkor is számíthatunk rá, ha kihasználjuk a derék, 630 kilogrammos terhelhetőséget. Futáskultúráját tekintve viszont nem áll a helyzet magaslatán a nyolcszelepes: hidegindításkor és erőteljes gázadásnál meglehetősen nyers és kopogós a hangja, alapjáraton pedig vibrációból is jut az utastérbe. Hátrányait szerény étvágyával igyekszik feledtetni a motor, tesztünk során 6,4 literes átlagfogyasztást mértünk.

Összességében izgalommentes, de jól vezethető autó a Golf kombi. Üresen és megpakolva egyaránt magabiztosan rugózza ki az úthibákat, béketűréséből szinte képtelenség kihozni, nagy tempónál is jóindulatú alulkormányzottsággal fordul. Nemcsak a futómű hangolása, hanem a kormány áttételezése és rásegítése is illik a Variant karakteréhez. Bár a fékrendszer harapós, némi megszokást követően érzéssel lassíthatunk, fáradékonyság pedig csak alaposan megpakolva tapasztalható.

A választás szabadsága?

Úgy tűnik, a Volkswagennél előnyben részesítik a Golf kombi változatát: azonos motor és felszereltség esetén az ötajtós, lejtőshátú kivitelnél olcsóbb a Variant, de a Jettához viszonyítva is elhanyagolható az árkülönbség. Nem kevésbé érdekes megfigyelni azt sem, ahogy a dízelmotort gyakorlatilag ellehetetlenítik. A tesztben szereplő 1,9-es gázolajos talán a legszerencsétlenebb választás az autóhoz. Ezzel a motorral a Trendline alapmodell 5 791 400 forintba kerül, ami az 1,4 literes benzineshez (80 LE) képest súlyos másfél millió forintos, de a 102 lóerős 1,6-oshoz képest is érthetetlen 1,265 milliós felárat jelent! Hovatovább még az eggyel magasabb, Comfortline szinttől elérhető 1.4 TSI-hez is kedvezőbb áron juthatunk hozzá – akár a 140 lóerős sima turbós, akár a 170 lovas kompresszoros-turbós változatát nézzük! Ez utóbbiak pedig messze jobb képességekkel ruházzák fel a Golf Variantot, nem is beszélve a kifinomultabb járásukról.