Ezzel a szürkével sikerült minden érzelmet kiölni az amúgy is racionális Fabiából. Meg aztán így az is észrevétlen marad, mennyivel tetszetősebb és érettebb a formaterve, mint elődjének – mondjuk így nem egyszerű megkülönböztetni a Rapid Spacebacktől.

Ez már egy rendesen felextrázott műszerfal. Fotó: Hilbert Péter Ez már egy rendesen felextrázott műszerfal. Fotó: Hilbert Péter

A belső hangulat sem éppen lélekemelő, de a műszerfal gyorsan áttekinthető, és a kezelés sem okoz fejtörést. Bár hátul lehetnének valamivel hosszabbak az ülőlapok, a helykínálat hozza a kategóriától elvárhatót, a csomagtér pedig a szegmens legtágasabbja – már amennyiben a Rapidot nem a kisautók közé soroljuk. Igaz, mivel álcapadlót csak a Fabia Combihoz kínál a Škoda, a csomagokat ez esetben kisebb peremen kell átemelni, és bővítés után lépcső keletkezik a padlóban. A praktikus részletmegoldások közül (szatyorkampó, csomagrendező, hálórendszer, jégkaparó/nagyító a tanksapkafedélben, tárolórekesz az első ülés alatt stb.) pedig a legtöbb feláras csomagokban érhető el.

Könnyű variálni, a kalaptartó a középső szinten is rögzíthető, vagy az ülések mögé állítható Könnyű variálni, a kalaptartó a középső szinten is rögzíthető, vagy az ülések mögé állítható

Miután sikerült 65 kilót lefaragni a Fabia tömegéből, alapmotornak bevállalták a Citigótól származó 1,0 literes háromhengerest: a 60 és 75 lóerős verzió közül mi utóbbit próbáltuk. Ez egyértelműen a komótos sofőröknek, főleg városi használatra ajánlható. Nem is annyira a szerény teljesítmény miatt, hanem mert a korrekt dinamika érdekében az ötfokozatú sebességváltó meglehetősen rövid áttételezést kapott: a másodiknak már 80 km/óránál vége, míg sztrádatempónál „ötödikben” 4250-et forog a motor. Ez viszont nincs kedvező hatással a fogyasztásra, autópályán simán benyakal 7,0-7,5 litert, míg lakott területen 6,0 liter környékén is elbóklászhatunk. Amúgy a motor kis tempónál tisztességesen viszi az autót, de a lendületes haladáshoz azért nyüstölni kell – szerencsére kihúzatva sem lesz különösebben zajos. A Fabia kellemesen vezethető és kiszámíthatóan viselkedik, de a komfortos futóműhangolás tükrében az úthibákat tompíthatná magabiztosabban is.

Élénk színekben, akár kettős fényezéssel is rendelhető Élénk színekben, akár kettős fényezéssel is rendelhető

Tetszett
– érettebb formaterv
– helykínálat, csomagtér
– egyértelmű kezelés

Nem tetszett
– szerény alapfelszereltség
– menetdinamika
– tesztfogyasztás

Összegzés
A 105 ezer forintos felár a plusz 15 lóerőn kívül eggyel magasabb felszereltséget is takar. Csakhogy még Active szinten is opció az első ülések magasságállítása, a légkondi, vagy éppen az elektromos első ablak és tükör.

Škoda Fabia 1.0 MPI 75
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12
Max. teljesítmény: 55 kW (75 LE) 6200/perc
Max. nyomaték: 95 Nm 3000-4300/perc
Hossz./szél./mag.: 3992/1732/1467 mm
Tengelytáv: 2470 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1441/1435 mm
Fordulókör: 10,4 m
Tömeg/teherbírás: 1055/530 kg
Csomagtér: 330/1150 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 14,7 s
Maximális sebesség: 172 km/h
Város/országút/vegyes: 5,8/4,2/4,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 108 g/km
A modell alapára: 2 699 300 Ft (1.0 MPI 60 Easy)
A tesztelt modell ára: 2 804 761 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!