Menetpróbánk idején sok mindent meg lehetett tudni a Peugeot új felső-középkategóriás modelljéről, a 407-ről, kivéve az egyik legfontosabbat, az árat. Nos, azóta erről is fellebbent a fátyol, hiszen az autó június 14. óta várja új gazdáit a márkakereskedésekben. Mint rendszerint, ezúttal is eléggé széles az árskála: az alapmodell csak a legmenőbb változat árának hatvan százalékába kerül. A különbség bő hárommillió forint, amennyiért csinos 307-est kapni ugyanabban a boltban. Most, mivel nem összehasonlításról van szó, maradjunk csak cikkünk tárgyánál, az 1,8-as benzinmotorú, az alapnál eggyel jobban felszerelt Symbole kivitelnél, s szögezzük le tüstént, nem nyúlhat nagyon mellé, aki ezt választja. Az összbenyomás, a minőségi hatás ugyanis csak minimális mértékben különbözik, az alapmodell ugyanolyan mutatós, szép, bizonyos tekintélyt kölcsönző kocsi, mint a legdrágább. Ebben is van automatikus klíma, műszerfali képernyő, bőrkormány, indulás után önműködően bekattanó központi zár, hátul is egyérintős ablakemelő, a

kocsi zárásakor magától behajló külső tükör és esőérzékelős ablaktörlő, a nagyon tisztességes hangminőségű audioberendezésről nem is beszélve. Szóval, senki sem érezheti magát fapados járműben – és a felszerelési lista gondos tanulmányozása után valószínűleg sokan vélik majd úgy, hogy aránytalanul sokat kellene fizetni a kényeztetés magasabb fokozataiért. Az első menetben tehát nehezen cáfolható érveket sorakoztat fel maga mellett az 1,8-as Symbole.

Lendületőrzés

Hogyhogy első menet, kérdezheti az olvasó, hiszen még el sem indultunk! Nos, tegyük meg! Nagyon megdicsértem már nem egyszer a Peugeot dízelmotorjait, hogy milyen halkan járnak, de ez a benzines persze még halkabb – ami a működési kultúrát illeti, kíváncsi vagyok, akad-e olyan kifinomult érzékű autós, aki bekötött szemmel megkülönbözteti a hathengerestől. Amely, persze a gazdagabb körítés okán is, kétmillió pluszt jelent (mármint az eladónak, mert a mi büdzsénkben mínuszt). Mielőtt azonban kétségbe vonná valaki a nagyobb masinák létjogosultságát, hadd utaljak rá, hogy még mindig csak a motor indult el, nem az autó! Nos, menet közben kiderül, hogy az 1,8-as gép hajszálpontosan az alapigényt elégíti ki, ami azonban korántsem akar leszólás lenni, sőt… A közepesen terhelt autót normálisan gyorsítja, könnyedén tartja a város, országút vagy autópálya forgalmának tempóját, s a mérete alapján várhatónál élénkebben küzdi le az emelkedőt. Négy személlyel, poggyásszal már kicsit visszafogottabban megy mindez, de még mindig maradnak tartalékai, amikor a többieknél húzósabban akarunk haladni. Igaz, gyakran koppan a padlón a gázpedál, de az autó csak úgy repül, továbbra is elhanyagolhatóan alacsony zajszintet produkálva. Képességeinek határát csak akkor éri el hamar, ha előzni kéne, mert olyankor már nem marad elegendő lóerő egy élénk kiugrásra. A pedálokon szteppelő, ugrásszerű gyorsulásokat és torpanó fékezéseket bemutató autósnak tehát nem ez a kocsija, annál inkább megfelel a nyugodtan, lendületőrzőn, kiszámítottan hajtó vezetőnek. Nála a fogyasztás sem megy túlzottan magasra, de azért ő is tíz liter körül számolhat, ami 600 kilométeres hatótávot jelent.

Elhatárolva

A portugáliai menetpróba nem sokat árult el a futómű kvalitásairól, mivel ott a rossz utak is jobbak, mint Budapesten a jók. Annál izgalmasabb maradt a kérdés: hogyan vizsgázik aknamezőinken az újszerű első futómű, amelyen különválasztották a rugózó és a kormányzó feladatokkal megbízott alkatrészeket? Most már megvan a válasz: nagyon jól. A kocsi simán és csendesen fut a fővárosi Thököly út rémes kockakövén és ottfelejtett villamospálya-betontábláin éppúgy, mint az aszfaltozott utcák alattomos huppanóin. A kormányt elegendő lazán fogni, sem hajtási befolyást, sem ütést nem érzünk rajta. Nagyszerűen teljesít a többlengőkaros hátsó futómű is – ez egy kimondottan komfortos autó! Pozitív benyomásokat szerzünk vidéki közlekedés közben is. Országúti kanyarokat forszírozott tempóval is biztosan lehet bevenni, orkánokban bővelkedő júniusunkban pedig az is kiderült, hogy a 407 jól tűri az oldalszelet. Mivel pedig teljes mértékben elégedettek lehetünk a fékkel, s könnyen, pontosan kapcsolgatható a sebességváltó, minden előfeltétel adott, hogy kipihenten érkezzünk célba egy stresszmentes, kellemes út után.

Örömlimuzin?

A Peugeot ihletett reklámszöveg-szerzői elragadtatott eufóriájukban „örömlimuzinról” beszélnek az új 407 kapcsán, s mielőtt valaki félreérti a dolgot, szögezzük le, hogy az örömlimuzin nem ugyanaz autóban, mint lányban az örömlány. Komolyra fordítva a szót, nézzük meg, hogy mennyire képes örömet szerezni, az ember szívéhez hozzánőni ez a kocsi. Formája általában mindenkinek tetszik, de a vezetőülésből nem látszanak az átlagos fordulékonyságú jármű sarkai, ezért javaslom a tolatóradar megrendelését. Kezelése egyszerű, könnyen megtanulható, a kapcsolók precízek, feliratozásuk egyértelmű. A biztonsági öv becsatolására nemcsak jelzőlámpa figyelmeztet, hanem átható hangú

sziréna is. Ha viszont valaki szeretné megbízhatóan kezelni a középkonzol seregnyi apró gombját, iratkozzon be előtte harmonika-tanfolyamra, az sokat segíthet. Legalább a vészvillogó gombját ki kellett volna emelni egy olyan helyre, ahol vezető és utas egyaránt tévedésmentesen kezelheti, mert akár ezen is múlhat, hogy autópályán belénk rohannak-e hátulról, vagy sem. Rengeteg bosszúság forrása, ha nem fér be valami a csomagtartóba. A Peugeot 407 pontosan 407 literes hátsó traktusa e téren nem fenyeget csalódással, annál kevésbé, mert az üléstámla szimmetrikusan dönthető. A kapott hely hosszú (170 cm), de alacsony – akinek nagyobb az igénye, majd a kombit választja. Az ülések kárpitozása kellemes, a méretek hátul is kényelmes elhelyezkedést tesznek lehetővé. Nincs hiány olyan apróságokban sem, amelyek megmelengetik az ember szíve táját, ilyen például a középső könyöklő elől ügyesen kiemelkedni képes pohártartó, a megvilágított küszöb, vagy a holmi csúszkálását megakadályozó poggyászháló. Igen, aki kifizetett bő ötmillió forintot, rendszerint gyerekként tud örülni éppen az efféle apróságoknak, feltéve persze, hogy egészében elégedett a kocsival. A jelen esetben pedig feltétlenül az lehet, megtoldva azzal a jó érzéssel, hogy ráadásul jó üzletet is kötött.

Peugeot 407 1.8 16V

KATEGÓRIA Felső-középkategóriájú szedán. FELÉPÍTÉS Négyajtós, ötszemélyes, önhordó acélkarosszéria. MOTOR Elöl keresztirányban elhelyezett, soros négyhengeres, 16 szelepes, folyadékhűtésű benzinmotor, két felülfekvő vezérműtengellyel. Furat x löket 82,7 x 81,4 mm Összlökettérfogat: 1 749 cm3 Sűrítési arány: 10,8:1 Max. teljesítmény: 115 LE (85 KW) 5500/min Max. forgatónyomaték: 160 Nm 4000/min ERŐÁTVITEL Egytárcsás száraz tengelykapcsoló, ötfokozatú, manuális sebességváltó, elsőkerék-hajtás. FUTóMŰ Elöl kettős keresztlengőkarok, különválasztott függőcsapszeggel, gáztöltésű lengéscsillapítók, csavarrugók, stabilizátor. Hátul többlengőkaros felfüggesztés, gáztöltésű lengéscsillapítók, csavarrugók, stabilizátor. KORMÁNYMŰ Fogasléces hidraulikus szervokormány, változó rásegítéssel. FÉKRENDSZER Hidraulikus rásegítésű fékrendszer, négy tárcsa, az első kettő hűtött, ABS, elektronikus fékerőelosztó, vészfékrásegítő. Szélesség: 1811 mm (hosszúság) 4676 mm (magasság) 1445 mm (tengelytáv) 2725 mm (saját tömeg) 1400 kg (teherbírás) 580 kg Fordulókör átmérője (járdák között): 11,2 m Keréktárcsa mérete: 6,5 J 16” Abroncsméret: 205 / 60 R16 H Csomagtér: 407 l Üzemanyagtank: 66 l MENETTELJESÍTMÉNYEK Gyorsulás 0-100 km/h: 12,9 s Max. sebesség: 200 km/h Kombinált átlagfogyasztás: 7,9 l/100 km Tesztfogyasztás: 12,6 l/100 km Hatótávolság 530 km A tesztút hossza: 685 km Gazdasági adatok Alapárak: 1.8 Sphere 5 250 000 Ft 1.8 Symbole 5 750 000 Ft 2.0 Symbole 6 150 000 Ft 2.0 Supreme 6 750 000 Ft 3.0 Supreme Tiptronic 8 600 000 Ft A tesztelt példány ára 5 450 000 Ft A tesztautó szállítója: Peugeot Hungária Kft., 1113 Budapest, Bocskay út 134-146. Telefon: 06-1-279-5555.