Járd a saját utad – hirdeti új szlogenjében a Hyundai. A Tucson ezzel szemben a mások által kitaposott ösvényen halad, ott viszont tökéletes helyismerettel rendelkezik: úgy tűnik, a koreaiak ráleltek azokra az egérutakra, amelyeken a fő csapást levágva máris látótávolságon belül tudhatják a japán előőrsöt.
Category
Teszt
Hirdetés
Teszt
Audi A4 3.0 V6 TDI quattro Tiptronic
Amikor az új Audi A4-essel ismerkedik, a legkönyörtelenebb ítész is legalább kétszer – de inkább többször – elismerően csettint és a címben szereplő módon kiált fel. Bármennyire szubjektív dolog, először a ragyogóan sikerült formaterv késztet elragadtatásra, másodszor pedig az, ahogyan a gázpedálra lépve a háromliteres turbódízel motor elemi erővel ragadja magával a limuzint.
Teszt
Renault Master 140 dCi
Nem titok, a gyerek is tudja, hogyan kell dinamikus menetteljesítményeket elérni: kis járműbe építünk nagy, erős motort. A Renault is ezt a receptet követte a népszerű Master áruszállító csúcsváltozatának létrehozásakor, mert az ugyan eléggé tágas, ám könnyű doboz hajtását háromliteres, 140 lóerős dízelre bízta. A hatás egyszerűen frenetikus…
Hirdetés
Teszt
Kia Sportage 2.7 V6 EX 4×4 automatic
Kiát kilenc millióért? Igen, ma már ez sem lehetetlen. A Hyundai égisze alatt dolgozó dél-koreai márka új kompakt szabadidő-autója, a Sportage kerülhet akár ennyibe is. A jó ár-érték arány azonban továbbra is a Kia erényei közé tartozik, ezért joggal várhattunk sokat a Sportage csúcsváltozatától.
Teszt
Audi A3 Sportback S-line 2.0 TFSI quattro
Nehéz fogást találni az Audi A3 Sportback és a közvetlen benzinbefecskendezésű turbómotor kombinációján - igazi nyerő párost alkotnak. Egyetlen buktatóra azért mégis fény derül! Olvassák csak!
Teszt
Renault Modus 1.6 16V Privilege
Módos ember legyen, aki megveszi a Modusnak ezt a gazdagon felszerelt változatát, mert bő 4,5 millió forintot fizethet érte. Kicsi kocsiért nem kevés pénz ez. Igaz, nem csekélység az ellenértéke sem, hiszen aranyos, praktikus járművet kapni érte, amelyben egész műszaki arzenál gondoskodik a vezető és utasai kényelméről.
Hirdetés
Teszt
Citroën C3 XTR 1.4 16V HDi
Olcsó és látványos módon bővítette modellválasztékát a Citroën, amikor dögös terepjárófélét faragott a csupa báj C3-asból. A nők kedvence ellen immár a férfiaknak sem lehet kifogásuk, s ami ennél is fontosabb: az XTR mindent tud, ami egy urbánus autótól elvárható.
Teszt
Honda Jazz 1.4i ES CVT
Zenei műfajként váratlan hangsúlyok, kísérletezés és improvizáció jellemzi a jazzt, nem csoda, hogy a műfaj erőteljesen megosztja a hallgatóságot. Hasonlóan szűk közönségnek játszott eddig Magyarországon a Honda kis termetű szólistája is, ám 2005-ös turnéján már jóval slágergyanúsabban muzsikál az új fellépőruhába öltözött virtuóz.
Teszt
Opel Astra Caravan 1.7 CDTi Cosmo
Az Astra Caravan előző két nemzedéke 1993 és 2000 között folyamatosan piacvezető volt saját szegmensében. Lássuk, vajon a trónörökösben is megvan-e a „mérnökök adta tehetség”, hogy folytathassa elődei sikersorozatát!
Teszt
Peugeot 206 1.6 HDi Premium
A legmagasabb felszereltségű, így Premium utónevű 206-os és az 1.6 HDi motor párosát egy interjúra utazva, a Budapest-Zalaegerszeg-Budapest útvonalon tettük próbára, még december 5-én, a kettős népszavazás napján.
Hirdetés