Egy különleges, mondjuk Armani márkájú öltönynél voltaképpen lényegtelen, hogy alacsony vagy magas emberre készült, minden méretben ugyanazt a kifogástalan minőséget élvezheti a vásárló. Hasonló módon működik ez az autósvilág prémiummárkáinál, például az Audi esetében is. Akár az A8 luxuscirkálót, akár a jelen tesztben szereplő A3 Sportback modellt vizsgáljuk, a gondosan válogatott anyagok, a precíz kidolgozás és a korszerű technika egyaránt sajátjuk.

Egyenletesen erős

Utóbbira jelen esetben kiváló példaként szolgál a közvetlen benzinbefecskendezést és a turbófeltöltést sorozatgyártásban elsőként kombináló kétliteres motor, amelyik pont az A3 ötajtós változatában debütált – mellesleg az Audi R8 versenyautó ilyen technikával tavaly zsinórban negyedik győzelmét szerezte Le Mans-ban. A műszaki megoldással és a működési elvvel korábban már foglalkoztunk (AM2004/16., 24.), tehát ezúttal koncentráljunk a lényegre! A TFSI motor maximális, 280 Nm-es forgatónyomatéka éppen akkora, mint a korábbi S3 sportmodellé volt. Azonban ez most rendkívül széles fordulatszám-tartományban, 1800-tól egészen 5000-ig rendelkezésre áll. Ingolstadtban hozzáértő kezek „tömték be” a turbólyukat, így az Audi tulajdonképpen akármelyik fokozatból, szinte bármilyen fordulatról ragyogóan húz. Városi forgalomban már 60 km/órás tempónál bátran kapcsolhatjuk a hatodikat, mert a kocsi innen is kényelmesen, erőlködés nélkül gyorsít. Előzési rugalmasságáról sokat elmond, hogy negyedik fokozatban mindössze 5,4 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy hatvanról 120 km/órás sebességre ugorjon – ez 1,4 szekundummal jobb az előző A3 1.8T eredményénél. Papíron a százas sprint is legalább ilyen meggyőző. Csakhogy a végtelenül egyenletes teljesítményleadásnak szépséghibája is van: nevezetesen a gyorsulás- és sebességérzet meglehetősen semleges, ráadásul a némaságra ítélt kipufogórendszer sem borzolja a kedélyeket. Sajnos a gyakorlatban nem olyan izgalmas az autó, mint azt a számadatok alapján várnánk. Legalábbis egyenesben nem. Mert az opciós sportfutóműnek, valamint a Haldex-kuplungos quattro összkerék-hajtásnak köszönhetően az A3 Sportback szemtelenül nagy kanyarsebességekre képes. A legélesebb fordulókban is leheletfinom, jóindulatú alulkormányozottsággal fordul, s élményautózásra is kapható.

Ha nedves aszfalton, netán murván kikapcsoljuk a menetstabilizáló rendszert, hirtelen gázadásra megindítja a hátulját, s látványosan keresztben csúszhatunk. A lendületes vezetésben a pontosan kapcsolható, hatfokozatú sebességváltó (azért az utolsó áttételt nyújthatták volna kicsit hosszabbra) és a precízen adagolható, hatékony fékek is megfelelő partnernek bizonyulnak, csupán a kormány adhatna valamivel több visszajelzést a kerekek és az út kapcsolatáról. Persze a négykerék-hajtásnak nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak. Ezek közé tartozik a 68 literrel szűkösebb csomagtér, illetve a jelentősen nagyobb önsúly. Ugyanakkor a TFSI motor létjogosultságát bizonyítja, hogy tesztünk alatt az Audi beérte átlagosan 9,7 liternyi üzemanyaggal – kíméletes vezetéssel ezt még lejjebb lehet szorítani. Ez pedig nem rossz egy másfél tonnás, 200 lóerős, turbós, összkerék-hajtású kocsitól!

Elegáns sportoló

Az A3 Sportback nem csupán megjelenésében különbözik háromajtós testvérétől. Az újdonság hosszabb és szélesebb is, ami az utastérben – főleg a hátsó üléssoron – valamivel tágasabb helykínálatot eredményez, s természetesen a csomagtér befogadóképessége is megnőtt. Belül folytatódik a sportosan elegáns formaterv, a pazar látványt pedig hibátlan ergonómia, továbbá szinte hiánytalan kényelmi és biztonsági felszereltség koronázza meg. Tesztautónkat ráadásul az S/RS jelzésű sportmodellekért felelős Quattro GmbH optikai készlete díszítette. Az 1,5 millió forint értékű S-line csomag sportosra hangolt futóművet, 17 colos könnyűfém felniket, polírozott alumínium tetősíneket, a karosszéria színére fényezett díszléceket, S-line feliratokat, belül pedig feszes tömésű, jó oldaltartású sportüléseket, alumínium küszöbborításokat, fémhatású betéteket, egyedi ajtókárpitot, illetve bőrborítású kormányt, sebességváltógombot és kézifékkart tartalmaz.

Ami sok, az sokk

Természetes, hogy egy neves gyártó termékét busásan meg kell fizetni, legyen szó öltönyről vagy autóról. Bármilyen ütős párost is alkot azonban az Audi A3 Sportback és a kétezres TFSI egység, az érte kért 9,5 millió forint akkor is túlzottan magas, ha a márka presztízsét, a kocsi képességeit és szolgáltatásait is számításba vesszük. Nem beszélve a tesztautó 11,1 millió forintos árcédulájáról! Milyen szerencse, hogy hamarosan a Volkswagen Golf GTI-ben, majd a Skoda Octavia RS-ben, később pedig vélhetően a Seat Leon Cuprában is üdvözölhetjük a remekbe szabott motort.