A francia cégcsoport kifejezetten jól áll a CO2-értékek csökkentéséért vívott harcban, többek között azért is, mert mindegyik márkája kínál plug-in hibridet. A DS 7 Crossback E-Tense változatában is az 1,6-os turbómotort alkalmazzák, a két villanymotoros (egy elöl, egy hátul) rendszer összteljesítménye 300 lóerő. Ezt az adatot ugyan csak egy bizonyos töltöttségi szint felett tudja produkálni a francia SUV, de lemerült akkuval is nagyon dinamikus, ami annak fényében kicsit meglepő, hogy négy mázsával (!) nehezebb a kiindulási alapjának tekinthető 225 lóerős, 1,6-os benzinesnél. A 13,2 kWh-s akkucsomag töltése 230 voltos hálózatból kb. 10 órát vesz igénybe, vagyis ha valaki éjszaka tudja tölteni, úgy tisztán villanyautóként is használhatja. A gyári adat szerint 58 kilométert megy egy töltéssel a DS 7-es, de a tapasztalatunk az volt, hogy városban simán hozza a 60 kilométert. Sőt, az 50-et akkor is tudja, ha kimerészkedünk vele gyorsforgalmi útra!

A Rivoli inspirációs csomag a gyémánt mintázatú bőrrel és a B.R.M. órával minden, csak nem átlagos!. Fotó: Stefler Balázs

Szóval a dinamika és a hatótáv is rendben van, a benzinmotor pedig finoman, rezgések nélkül kel életre. A nyolcfokozatú automatikus váltó is kényelemre hangoltan kapcsolgat, és úgy összességében az egész autó mozgásáról érződik, hogy a komfort volt a fő szempont. A kormány minimális visszajelzést ad, a futómű pedig lágy – a DS 7-es nagyon hozza az előkelő francia luxusautó érzését. Azt mindenki döntse el maga, hogy a méregdrága retikülök stílusában megrajzolt belső mennyire passzol az ízléséhez, de az ülések kényelme, a sík padlós hátsó sor és a helykínálat is elismerésre méltó. A praktikumról meg csak annyit, hogy a hibrid csomagtere ugyanúgy 555 literes, mint a benzines vagy dízel változatoké – az már más kérdés, hogy az elektromosan mozgatható fedél nyílhatna magasabbra is.

A masszázsfunkció sem hiányozhat a modell repertoárjából. Tágas és kényelmes a második sor, a panorámatetőért 550 000 Ft-ot kell fizetni

Örök kérdés a plug-in hibrideknél, hogy kinek éri meg? Nos, a DS 7-es vegyes hajtású változata külső töltés hiányában sem különösebben iszákos, hiszen a 8,0 literes tesztátlag a tömeg és a teljesítmény ismeretében nem rossz. De érdemes kicsit számolni! A hibrid 16 790 000 Ft-ot kóstál, a 180 lóerős dízel pedig magasabb felszereltséggel is elvihető 13 690 000 Ft-tól. Ugyan ott van a cégautóadó-mentesség és az ingyenes parkolás, mint előny, ekkora különbséget kizárólag úgy hozhat vissza az E-Tense, ha szorgalmasan töltögetjük, napi szinten. De mint tudjuk, a DS 7-es ligájában nem csak észérvek számítanak, a zöld hajtás önmagában is hívószó lehet.

Elektromos üzemmódban 135 km/órás tempóig gyorsulhat a DS 7-es

TETSZETT
• igényes belső
• kényelem
• működési kultúra
• elektromos hatótáv
NEM TETSZETT
• kicsi üzemanyagtank
• hibrid hajtáslánc felára

ÖSSZEGZÉS
A DS 7-es az érzelmek autója, látszik rajta, hogy a tervezők el akarták csavarni a fejünket. A hibrid változat nemcsak takarékos, hanem roppant erős is, ettől függetlenül nincs könnyű helyzetben a piacon, már csak azért sem, mert a konnektoros verzió felárának megtérülése kérdéses.

DS 7 Crossback E-Tense 4×4
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 300 Nm 3000/perc
VILLANYMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 80 kW (110 LE)
Max. forgatónyomaték: 320 Nm
VILLANYMOTOR HÁTUL
Max. teljesítmény: 80 kW (110 LE)
Max. forgatónyomaték: 166 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 220kW (300 LE)
Max. nyomaték: 520 Nm
Hosszúság/szélesség/magasság: 4570/1895/1625 mm
Tengelytáv: 2738 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1621/1598 mm
Saját tömeg: 1825 kg
Csomagtér: 555 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,9 s
Max. sebesség: 235 km/h
Átlagfogyasztás: 1,4 l/100 km
Tesztfogyasztás (külső töltés nélkül): 8,0 l/100 km
Tesztfogyasztás (külső töltéssel, 55 km-es elektromos hatótávval számolva): 3,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 31 g/km
A modell alapára: 10 990 000 Ft (PureTech 130 EAT8)
A tesztelt verzió ára: 16 790 000 Ft