Megijedni, hátrahőkölni persze nem kell, a profi futómű, a satuként fogó fékek és a menetbiztonsági segédberendezések őrangyalként ügyelnek. Az Audi nem kis üzleti kockázatot vállal azzal, hogy a Porsche 911 Turbo riválisaként piacra dobja az R8-as topverzióját, ráadásul az árazásban is azonos szintet képviselnek. Természetesen úgy is nézhetjük a dolgot, hogy a négykarikások szélesebbre nyitják modellkínálatukat – egy szó mint száz, ez a modell a mai korszellem alapján valóban exkluzív darab lesz…

Mesteri alkotóelemek, csodás összhang

V10-es atmoszferikus középmotor, összkerékhajtás és brutális hang. Ez már valóban szupersportautó, mégpedig abból a fajtából, amit nehéz ép ésszel feldolgozni. Persze-persze, autópályán könnyű odalépni neki, de átlagos hétköznapi forgalomban, vagy kanyargós szakaszon józan ésszel vezetni sokkal nehezebb. A V8-ashoz képest  bő 100 lóerős többletteljesítménye ugyanis éppen attól az extra gondolkodási időtől fosztja meg az embert, amivel még a forgalomban ura maradhat ösztöneinek. Az R8 V10-essel minden kanyar gyorsabban érkezik, minden előzendő autóra nagyobb sebességkülönbséggel esünk rá, és minden kanyarbejáratban sokkal inkább közelítjük a fizika határait.

Pedig azok piszok magasan vannak az R8-as esetében, hiszen a négykerékhajtással és a középmotorral együtt valószínűtlen kanyarbemeneti sebességek érhetők el játszi könnyedséggel. A gumik meg se nyikkannak, az autó azonnal és kőkeményen reagál, és a határ alatt úgy érezzük, hogy egy menő videojátékba csöppentünk. A határon azonban – mint minden középmotoros autó – pillanatok alatt vált alul- és túlkormányzottság között, s egy hétköznapi autós berögződött gázpedálkezelése közelében sincs annak a finomságnak, amivel egy ilyen helyzetben nyeregben lehet maradni. Persze ezért van ott az ESP, de fogadni mernék, hogy egy ilyen kaliberű autó minden második vásárlójának nem éri meg a 300 ezer km élettartamú és amúgy zseniálisan harapó kerámia féktárcsákra költeni, mert jóval előbb cserélni kell majd a komplett orr-részt.

Mielőtt savanyú szőlőnek tűnne: az R8 V10 félelmetesen jó autó, egy olyan darab, amivel az Audi valóban fellépett a legjobb sportautógyártók közé, amivel már nem „ciki” leparkolni a Cote d’Azur-on a Ferrarik, Porschék és Lamborghinik mellé. Ugyanis ez az autó elevenen felzabálja a bébi-Porschékat és Ferrarikat, s még a csúcsmodelleknek is borsot törhet az orra alá a menettulajdonságok tekintetében. Persze, ebben a műfajban a nemesi származás mindennél többet számít, és az autós arisztokrácia jó részének ez így is, úgy is „csak” egy Audi marad. Ám akinek van fölös 40 milliója hasonló játékszerekre, azok számára a V10-es motor hívogató varázsszó lehet, és a számos spanyol, portugál és francia versenypályán futó sportautós klubnapokon jó eséllyel hagyhatja faképnél a klubtársakat.