Az előző generációs Mazda2-esből négyéves pályafutása során 138 ezer példányt értékesítettek, ami jóval elmarad a konkurencia eladásaitól. Mivel az európai autópiac 25%-át a kisautók teszik ki, a Mazda mindent megtesz, hogy sikeres legyen a szegmensben, ahol eddig csak statisztált. Szakítva az előd dobozformájával, egy gyökeresen új, ék alakú külsőt álmodott meg Ikuo Maeda, akinek keze munkáját az RX-8-as és az MX-5-ös is dicséri. A konkurensek által favorizált magas építési mód helyett hagyományos kisautós arányokkal találkozunk, az átlagtól jóval dinamikusabb köntösben.


Új koncepció

Az immáron Hiroshimában gyártott Mazda2-es a márka szemléletváltásának első gyümölcse. A Mazda szerint az élvezetes és könnyű járműveké a jövő. A cél egy olyan izgalmas kisautó megalkotása volt, amely szakít a kategóriára manapság jellemző nagy tömegekkel és eltúlzott méretekkel. A súlycsökkentés eredményeként sikerült 1000 kg alatt tartani az autó saját tömegét, ami igen figyelemreméltó, ugyanis a fő vetélytársak ettől 150-200 kg-mal nehezebbek. Így a viszonylag kis teljesítményű motorok is kellő vehemenciával mozgatják a kasztnit, miközben üzemanyag-fogyasztásuk és károsanyag-kibocsátásuk igen szerény.
A Mazda2-es súlyelőnye a sok-sok aprólékos fejlesztőmunkának köszönhető. A módosított elektromos kábeleken 3, a felfüggesztéseken 13, míg az ultranagy szilárdságú acélvázon 23 kg-ot spóroltak a mérnökök. Az MX-5-öséhez hasonló visszapillantó tükrökkel például 84 grammot nyertek. A számtalan részletből szépen összejött 2-3 felnőtt súlya.

A 2-es belső formavilága tipikusan mazdás, összességében minden finoman és intuitív módon működik, az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a vízhőmérsékletmérő. Az elöl helyet foglalókat korrekt méretek fogadják, s a fejtér is megfelelően tágas. Az ülések hosszabb távon is kényelmesek, hátul azonban – a kategóriában megszokott módon – kissé rövid ülőlapokkal szembesülünk. A 250 literes csomagtér átlagosnak mondható, de a célközönségnek pont megfelelő, s amennyiben szükséges, még az üléseket is lehajthatjuk.

Virgonc

Kezdetben három benzines erőforrással kapható a Mazda2-es, jövő tavasszal pedig érkezik a más modellekben már bizonyított, PSA–Ford fejlesztésű 1,4 literes, 70 lóerős dízel – utóbbi konfiguráció vezetésére sajnos most sem nyílt lehetőség… A kis Mazda elképesztően stabilan fekszi az utat, így vezetési élményt tekintve új mércét állíthat fel a kategóriában. Kormányzása közvetlen, futóműve pedig még a vad kanyargások közepette sem jön zavarba. Az új 2-es igazi otthona azonban inkább a városi forgatag lesz, ott kiválóan jön majd a 9,8 méteres fordulókör és a nagyszerű kilátás.

Az új Mazda2-es nem akar több lenni, mint aminek mutatja magát, pont olyan, amilyennek egy kisautónak lennie kell: fürge, fordulékony és könnyen irányítható.  
Igaz, hogy 2,8 millió forintos árával nem tartozik a kategória árbajnokaihoz, ennek ellenére sikerre született. Japánban már 15 ezer rendelés érkezett a modellre, ami pedig a hazai viszonyokat illeti, idén már szinte az összes Magyarországnak szánt példány elkelt. Az importőr havonta száz darab 2-es értékesítését tervezi, így valószínű, hogy a márka piaci részesedésében jelentős növekedés következik.