A középkonzol gombjai és kapcsolói fentről lefelé távolodnak a vezetőtől, mégis jó az ergonómia. Fotó: Hilbert Péter

A vásárlók többsége észérvek alapján dönt, gyakran még azok is, akik a szívükre hallgatva választanak négykerekűt. Nekik készült a Mini hatajtós kombija, melyet még a praktikusabb és divatosabb Countryman mellett is megéri a kínálatban tartani.

11 szín, 12 felni és fekete vagy fehér dekorcsík, illetve tető- és tükörborítás szerepel a katalógusban

A kombi ugyanis nem csak klasszikus, 60-as évekből származó karosszériaváltozat, ugyanolyan alacsony építésű, mint a háromajtós, tehát úgy lehet beültetni a családot és bepakolni a csomagokat, hogy az a bizonyos élmény csorbítatlan marad, mert a súlypont továbbra is alacsonyan van. A nagyobb tömeg és a hosszabb tengelytáv miatt ugyan egy árnyalatnyival kevésbé virgonc a Clubman, útfekvése és kanyarsebessége is Minihez méltó. Szűk fordulók sem fognak ki rajta, több lengőkaros hátsó futóműve a kijelölt íven tartja. Kezelhetősége sem kevésbé precíz. Közvetlen kormányzása férfias kezet kíván, főleg egy nagyobb gázadásnál, amikor a kerekek képesek lennének kicibálni a kezünkből a vaskos kis kormányt. Cserében a legtöbb mai autónál több visszajelzést ad, becsempészve a vezetés klasszikus élményét a biztonságos, modern környezetbe. Jól hangszigetelt utasterébe szinte csak gördülési zaj jut be. Nyugodt autózásnál majdnem teljes a csend, a tempó is lassabbnak tűnik, sebességérzet csak 100 km/óra felett érezhető.

A feláras Burgundy bőrkárpit stílusvilága női táskákon is megjelenik. Hangulatos a két részben árnyékolható, elöl nyitható üvegtető

A Cooper S változat 2,0 literes, turbós benzinese jelenleg a legkisebb négyhengeres a kínálatban. 192 lóerős teljesítménye nem számít kiemelkedőnek, ezt ma már 1,6 literből is ki lehet hozni. Tudják ezt a bajorok is, a BMW X2 M35i-ben 306-ra húzták fel a teljesítményét. A Clubman esetében ideális a hangolása, hiszen lökettérfogata és nyomatéka is van a magabiztos haladáshoz. A 280 Nm már 1350-es fordulattól elérhető, így nem csoda, hogy az új, hétfokozatú duplakuplungos váltó is igyekszik 1500-2000 közötti tartományban maradni, ami csaknem a sztrádatempót is lefedi. A hatásos üzemmódváltó, a kézi kapcsolást lehetővé tevő váltófülek, vagy egyszerűen a gázpedál használatával akár mi is felülbírálhatjuk, ha a lehetőségekhez képest szeretnénk kihasználni a tudását. 3000 felett karcos, 4000 felett mosolyra fakasztó, sportos motorhang a jutalmunk, de visszadurrogásra csak a John Cooper Works kiviteltől számíthatunk. A Steptronic fantázianevű váltó a korábbi automatikus szerkezetnél agilisabban működik, hirtelen gázadásra azonban egy kis késlekedéssel reagál, az esetek többségében teljesen gördülékenyen működik.

Mini-védjegy a fényszórónak kilyukasztott motorháztető. Gombnyomásra felpattan a kétszárnyú hátsó ajtó

Ez egy ideális konfiguráció, hiszen családi használatra is bevethető, üresen is 1,4 tonnás autót kell mozgatni. Legyen apuka vagy anyuka, még mindig a sofőr szórakoztatásában a legjobb a Clubman. Hiába kínál a megszokottnál több helyet a második sorban, továbbra is szűkös, és hiába nagyobb a csomagtartója, még mindig kicsi, tárolórekeszei aprók. Stílusa hibátlan, egyszerre angolos és németes a hangulata, belső kidolgozása továbbra is magával ragadó. Jellegzetessége, a kétfelé nyíló hátsó ajtó a kilincs érintésére vagy a távirányító gombjának megnyomására felpattan. Látványos, de vigyázni kell, nehogy a kicsik rossz helyen álljanak! Nem hibátlan családi autó, de akit magával ragad szerethető karaktere és értékeli kivételes vezethetőségét, annak nagyszerű kiskapu marad.

Minihez képest nehéz, de kanyarban is brillírozik a Clubman. A hátralátást rontja az osztott hátsó ablak, két lapátja tapsolva töröl

Tetszett
• stílus, kidolgozás
• vezetési élmény
• biztonságérzet
Nem tetszett
• kevés rakodóhely

Összegzés
A márkától megszokottnál praktikusabb karosszériába csomagolva nyújtja a bájos karaktert és az intenzív vezetési élményt, ezért magas ára ellenére is vonzó a Cooper S Clubman.

Mini Cooper S Clubman Steptronic
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 141 kW (192 LE) 5000-6000/perc
Max. nyomaték: 280 Nm 1350-4600/perc
Hossz./szél./mag.: 4253/1800/1441 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1559/1561 mm
Fordulókör: 11,3 m
Tömeg/teherbírás: 1470/530 kg
Csomagtér: 360-1250 l
Üzemanyagtank: 48 l
0-100 km/h: 7,2 s
Max. sebesség: 228 km/h
Fogyasztás (város/országút/vegyes): 6,7/5,3/5,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 133 g/km
A modell alapára: 7 362 000 Ft (Cooper, 136 LE)
A tesztelt verzió ára: 9 041 300 Ft

Páratlan – Mini Cooper teszt
Három ajtót és három hengert vonultat fel a Mini alapváltozata, amely a frissítés során újabb gegekkel gazdagodott és műszakilag is megújult.

A brit zászló alakú, (opciós) LED-es hátsó lámpán kívül a kibővített külső-belső dekorációs lehetőségekkel tehető még személyesebbé a kisautó. Az 1,5 literes, háromhengeres benzines befecskendezőrendszerének maximális nyomását 200-ról 350 barra emelték, a turbófeltöltő turbinája extrém hőálló anyagból készül. 2000-es fordulat alatt érezhető a lökettérfogat hiánya, a szívómotorokhoz hasonlóan igényli a pörgetést, 4500-as fordulaton leadott 136 lóerős csúcsteljesítménye az elvárt dinamizmussal mozgatja. A három hengerre utaló hang csak kívül hallható, azt is sportos tónusban adja elő a kipufogó. Az üresen 1135 kilós Mini élvezetéhez az alapmotor is elegendő, a tesztprogram során mért 7,4 literes átlagfogyasztás kedvezőnek számít. Bár a frissítéssel elérhetővé vált a hétfokozatú, duplakuplungos váltó, a tesztautóban a rövid utakon járó, viszont kissé akadósan kapcsolható, hatfokozatú kézi váltó dolgozott. Aki a vezetési élmény miatt választja, jól jár az alapáras szerkezettel, ezenkívül az élénk kormányzás és az erős fékek mellett a kanyarban verhetetlen, érdemi rugózási komfortot nyújtó futóművet is értékelni fogja.

2014-ben a háromajtós Mini négy csillagot ért el az Euro-NCAP töréstesztjén

Pest megye eladó Mini kínálata a JóAutókon, kattints a linkre!