Sportos a vezetői környezet, a multifunkciós kijelzőn választható hibrid-rendszerábra is. Fotó: Hilbert Péter

Két évvel ezelőtt már megpróbálkozott a Suzuki a saját lágy-hibrid rendszerének hazai forgalmazásával, de a vásárlók részéről nem talált kedvező fogadtatásra a megoldás, amely alig pár decis fogyasztáscsökkentést ígért 400 ezer Ft-os felár mellett. Azon vérzett el a dolog, hogy a radikális tömegcsökkentés utáni új Suzukik fogyasztása már alapesetben is alacsony, és így a megtakarítási potenciál is minimális. Most a törvényi előírások miatt hozzák vissza a rendszert, és két fontos változás is történt az eltelt rövid idő alatt: egyértelműbb (Hybrid 12V) a név, és megfeleződött a felár 200 ezer Ft-ra. Műszakilag nincs újdonság, ugyanaz a tartalom dolgozik az új autóban is, mint a Smart Hybrid Vehicle by Suzuki elnevezés korában. Egy 3 lóerő és 50 Nm teljesítményű villanymotor csatlakozik szíjjal a főtengelyhez, egyfelől energiát termel vissza egy, a vezetőülés alatt elhelyezett lítium-ion akkumulátorba, másfelől segít a benzinmotornak, illetve a motorleállító részeként életre kelti a belső égésű erőforrást; az első indítás hagyományos módon, indítómotorral történik.

Egy apró jelvény hátul és indítógenerátor a motortér mélyén – ennyi látszik a hibridségből

Alacsony fordulatról gyorsítva nagyobb lökettérfogatot „hazudik” a kiegészítő erő a sofőrnek azzal, hogy nem kell a benzinmotor nyomatékára várni (vagy visszakapcsolni), hanem azonnal hajt a villanymotor. Az 50 Nm nem hangzik soknak, de ne feledjük, hogy a 120 Nm-t csak 4400/perces fordulaton tudja a benzinmotor, alacsony tartományban így akár az erő megkétszerezéséről van szó! Nem akar kiugrani a bőréből, pardon, a motorteréből, de ha a lakott terület vége tábla után gázt adunk, visszakapcsolás nélkül, ötödikben szépen gyorsít egészen 90 km/órás tempóig. A hagyományos motorleállítóval ellentétben, ami az alapjáratot iktatja ki, a lágy-hibrid modellnél már gurulás közben, 15 km/óránál lekapcsol a benzinmotor, az újraindítás pedig gyors és alig észlelhetően finom. A Swift takarékosságának titka a könnyű építés mellett, hogy úgy lőtték be az ötfokozatú váltó áttételezését, hogy sztrádatempónál is 6,0 l/100 km körül mozog a pillanatnyi fogyasztás. A bő egyhetes teszt során jórészt vegyes körülmények között mentünk az autóval, így realizáltunk 5,0 l/100 km-es tesztfogyasztást – a lágy-hibrid hajtás nélküli tesztünkben anno 5,3 l/100 km lett az átlag.

A 3,8 méteres hosszhoz képest korrekt a térkínálat

A lágy-hibrid rendszerben rejlő lehetőségek kihasználása érdekében annyit kell módosítani a vezetéstechnikán, hogy egyszerű fékezés helyett a motorfékezést kell favorizálni, hiszen ilyenkor tölt vissza a lítium-ion akkumulátorba energiát a villanymotor, amelyet aztán a rásegítésre és motorindításra használ el. A Hybrid 12V rendszer 10 kg-mal növeli az autó saját tömegét.

Könnyű, így nagyon jól kanyarodik a Swift, és egészen jó a rugózási komfort is

TETSZETT
• vezethetőség
• megjelenés
• fogyasztás
• ár/érték arány
NEM TETSZETT
• nehezen látni a sáv feletti jelzőlámpát
• kis csomagtér

ÖSSZEGZÉS
Gyakorlatilag a kétszínű fényezés áráért adja a Suzuki a lágy-hibrid rendszert, így már sokkal nagyobb sikere lehet a piacon. A spórolás mellett nem szabad megfeledkezni a rásegítő hatásról sem.

Suzuki Swift 1.2 Hybrid 12V
Összlökettérfogat: 1242 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE) 6000/perc
Max. nyomaték: 120 Nm 4400/perc
Hossz./szél./mag.: 3840/1735/1495 mm
Tengelytáv: 2450 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1520/1520 mm
Fordulókör: 9,6 m
Tömeg/teherbírás: 850/515 kg
Csomagtér: 265-947 l
Üzemanyagtank: 37 l
0-100 km/h: 11,9 s
Max. sebesség: 180 km/h
Fogyasztás (város/országút/vegyes): 4,6-4,7/3,9-4,0/4,1-4,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 113-121 g/km
A modell alapára: 3 920 000 Ft (kereskedői ár: 3 190 000 Ft)
A tesztelt típus ára: 4 120 000 Ft (kereskedői ár: 3 390 000 Ft)