Dízelfronton eddig adva volt a Mazda5-öshöz egy 2,0 literes aggregát, mely kétféle teljesítményszinttel volt konfigurálható. Aki beérte kevesebb lóerővel, az választhatta a 110 lovas kivitelt, melynek vaskos, 310 Nm-es nyomatéka egészen 177 km/órás csúcstempóig repítette az autót.

A temperamentumosabb sofőrök a 143 lóerős változatot részesítették előnyben, mely +50 Nm-rel és 19 km/órával nagyobb végsebességgel kecsegtetett. Az Euro5-ös norma és a költséghatékonyság azonban nyugdíjazta a nagy dízeleket, helyükbe a 115 lovas 1,6-os lépett.

Nyugodt temperamentum, takarékos produkció

Az 1,6-os, négyhengeres, nyolcszelepes motor meglepően jól muzsikál a jókora Mazda5-ösben. A 270 Nm-es nyomaték ugyan szerényebb a korábbinál, viszont szélesebb tartományban rendelkezésre áll (1750-2500/perc), az új blokk és a kompaktabb váltó párosa pedig 120 kilogrammal könnyebb, mint a leköszönő típusé. Persze a 13,7 másodperces százas szintidő nem valami bravúros eredmény, szerencsére azonban meglehetősen ritkán adódik olyan helyzet, amikor sprintelni kell. Sokkal inkább fontos, hogy a nyomatékleadása valóban remek, tényleg 1750-es percenkénti fordulatszámtól kiaknázható a 270 Nm.

Közvetlen kormányzás, precíz váltó – öröm a Mazda5-ös vezetése! Közvetlen kormányzás, precíz váltó – öröm a Mazda5-ös vezetése!

A korán ébredő nyomatéknak és az alacsony fokozatokban jól áttételezett váltónak köszönhetően nagyjából 110-es tempóig meglepően jó ritmusban közlekedhetünk a Mazda5-össel. Városi körülmények között nyoma sincs lustaságnak, ezzel nem lehet vádolni az autót. Pályán már árnyaltabb a helyzet, nagyobb tempónál – pláne emelkedőn előzve – érdemes visszaváltani, némi lendületvételnyi idővel kell számolni. Szintén sztrádán tűnik fel, hogy a hatgangos váltó végáttétele nem valami hosszú, 130 km/óránál már 2750-es fordulaton dolgozik a motor, alacsonyabb érték esetén tompább lenne a beszűrődő zaj. A váltó precízen kapcsolható, karja pontosan siklik a kulisszákban, de a kapcsolások határozott kezet kívánnak. A kormányzás közvetlen, a futómű pedig a kategória „sportmenőjével”, a Ford S-Maxéval említhető egy lapon. Jól fordul a Mazda5-ös, remekül tűri a nagyobb sebességgel vett kanyarokat, sok normál személyautó is megirigyelhetné a futómű hangolását, dicséret jár érte a japánoknak. A 6,7 literes tesztátlag teljesen elfogadható, az üzemanyagtartály 60 literes, így a hatótávolság nagy, kb. 850 kilométert tehetünk meg egy tankolással.

Fájó pont a passzentos harmadik üléssor

A Mazda5-ös a belső átalakíthatóság területén nem eminens, csupán az átlagot hozza. Kabinja tágas, elöl és középen gond nélkül elférnek benne négyen. Igen, négyen, és ez itt a bökkenő! A második sor középső ülése egy lóca kényelmét produkálja, szélessége – vagy inkább keskenysége? – elhanyagolható, jobb behajtogatni a mellette lévő ülés lapja alá, s helyére a hálós tárolót kihajtani a túloldalról. A raktér padlójából felhajtható üléseket egy mozdulat a helyükre állítani, de itt – ahogy a kategóriatársak legtöbbjénél – valójában csak gyerekek férnek el kényelmesen.

A második sorban jól elférni, ugyanez eggyel hátrább már nem mondható el, a láb- és fejtér egyaránt szűkös A második sorban jól elférni, ugyanez eggyel hátrább már nem mondható el, a láb- és fejtér egyaránt szűkös

A raktér sem valami nagy, hétüléses variációban 112 literrel kell beérni, ötülésesként már jobb a helyzet, de a 426 literes maximum átlagosnak tekinthető. A hátsó támlák rövidek, egy felnőttnek a lapockájáig érnek, ahogy a nem túl magasra kihúzható fejtámlák is kritikát érdemelnek. Jó pont jár viszont a tágas, kétoldali tolóajtóért, mely még szűk parkolóhelyen is könnyű be- és kiszállást tesz lehetővé. Ügyeljünk azonban arra, hogy a tolóajtó alsó mozgató- és tartószerkezetére ne lépjünk rá, mert károsodhat a mechanizmus.

Döntés kérdése: ülések vagy csomagtér kell? Döntés kérdése: ülések vagy csomagtér kell?

A kabin műanyagjai gusztusosak, de kemény felületűek, az áttekinthetőség első osztályú. A műszerfalon minden ott van, ahol ösztönösen keresnénk, igazából pontosan azt kapja a vevő, amire egy Mazdánál számít. Apró dolog, de zavaró, hogy a külső visszapillantó tükrök lapjai behajtás után – ez csak kézzel lehetséges, elektromos behajtási funkció nem érhető el – kissé elállítódnak, így azt minduntalan igazgatni kell. Hátra átlósan a kilátás nem az igazi, a tolatóradar erősen ajánlott tétel, azonban csak a középső, TX-szinttől konfigurálható. Aki beéri ötüléses dízel Mazda5-össel, az 6,14 millióért elviheti autóját, a hétfős változatért minimum 6,69 milliót kell leszurkolni.

Ügyeljünk rá, hogy ne lépjünk az ajtó tartó- és mozgatómechanikájának alsó részére! Ügyeljünk rá, hogy ne lépjünk az ajtó tartó- és mozgatómechanikájának alsó részére!

TETSZETT
motor (fogyasztás, erő)
sportos futómű
precíz váltó

NEM TETSZETT
motorhang hidegen
2. és 3. üléssor
csomagos bővítési lehetőség

ÖSSZEGZÉS
A hétüléses Mazda5-ös valójában 4+3 személyes. A dízelmotor fogyasztása, dinamikája meggyőző, az 1,8-as (115 LE) benzinesnél azonban 670, a 2,0 literesnél (150 LE) pedig 400 ezerrel kerül többe a gázolajos.

MAZDA5 CD115
Összlökettérfogat: 1560 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 85 kW (115 LE) 3600/min
Max. forgatónyomaték: 270 Nm 1750/min
Hossz./szél./mag.: 4585/1750/1615 mm
Tengelytáv: 2750 mm
Fordulókör: 11,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 1490/635 kg
Csomagtér: 112/426/1485 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 13,7 s
Maximális sebesség: 180 km/h
Fogyasztás város/országút: 6,4/4,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,72 l/100 km
CO2-kibocsátás: 138 g/km
A modell alapára: 5 469 900 Ft (1.8, 115 LE)
A tesztelt verzió ára: 6 689 900 Ft (TE, 7 ülés)