Kevés autógyártó büszkélkedhet annyi múltbéli sikermodellel, mint az Opel. Bár a márka több különböző korszakot is megélt – gyártott V8-as luxuslimuzint és valódi népautót is –, igyekezett megtalálni az arany középutat a jó megjelenés, a praktikum és a kedvező ár hármasában. Az új törekvés, hogy az Opel a prémiumkategória felé mozduljon el, megváltoztatta a fontossági sorrendet. Így született a Cascada, az Astra kabrió egyenesági leszármazottja, melyet nem a kompakt, hanem a középkategóriás kabriók között indítottak útjára, hogy magasabb körökben találja meg a vevőit.

cascada1
Nem csak műszaki alapjait, formavilágát is az Astra–Insignia korszakban vetették papírra. Annak ellenére, hogy a kompakt Opel már túllépett ezen a fazonon, a céges slágermodell pedig hamarosan megteszi ezt, még mindig attraktív a dizájn, hunyorítás nélkül is összevethető a kifutóban lévő Mercedes E-osztály kabrióval. Lágy ívei ellensúlyozzák térbeli kiterjedését, centiben mérve és szemre is óriási. A magas övvonal miatt a kabriókra jellemző védtelenség érzése fel sem merül a bent ülőkben. Kissé túlságosan is bunkerszerű a hangulat, kilátni sem könnyű a vezetőülésből, a kettéosztott A-oszlop átlósan előre sokat takar, hátrafelé pedig a magas far, illetve csukott tetőnél a csíkszerű hátsó ablak miatt nehéz a manőverezés. Cserében B-oszlop egyáltalán nincs, így könnyű oldalra nézni még felhúzott ablakokkal is. Jó az üléspozíció, szépek a lyuggatott, de nem szellőztetett bőrülések, ideális szögben áll a nagy sportkormány. Régi külsejéhez passzol a még „sokgombos” műszerfal. Ma már csak átlagos az anyaghasználat, amin a jó minőségű bőrözés segít. A vaskos karosszéria ellenére tágas a hely, a hátsó ülések nem reménytelenek, de ide inkább csak gyerekeket ültetnénk.

Éppen annyira nyúlik hátra a szélvédőkeret, hogy ne ártson a kabriózás hangulatának. A tetőnyitó az elektromos kézifék kapcsolója mellé került. Fotó: Hilbert Péter
Éppen annyira nyúlik hátra a szélvédőkeret, hogy ne ártson a kabriózás hangulatának. A tetőnyitó az elektromos kézifék kapcsolója mellé került. Fotó: Hilbert Péter

Kabriózni jó mulatság a Cascadával, megvan benne a szabadságérzet, és nagyobb tempónál szélfogó nélkül sem huzatos. A sebességgel arányosan durvul el a légmozgás, de amíg nem csap az arcunkba a szél, elviselhető, inkább a zajszint kezd zavaróvá válni. Érdemes magunkkal vinni valakit, hogy a jobb oldali biztonsági öv csatját se rángassa a menetszél. Szegény övnek egy kicsit mozgalmas az élete, minden indulásnál előretolja egy szerkezet; néha rá is un erre, és akkor is elfeledkezik róla, ha éppen ül ott valaki. Hosszabb időre azonban érdemes egyedül menni vele, mert az Insignia kombiról ismerős, lámpákkal együtt felnyíló csomagtérfedél alatt annak ellenére apró a raktér, hogy nem fém, hanem a presztízsautóknál kedvelt vászontetőt kapott a Cascada. A gyengébb hangszigetelés ellenére szerencse, hogy a klasszikus anyagot választották, mert így nem kerül hátra egy nagyobb tömeg minden egyes „napozáskor”. A távirányítóról is vezérelhető tetőnyitás egyébként gyors és látványos, a fedél hátracsúszásakor beleshetünk a szerkezet belsejébe is. Mindezt 50 km/órás tempóig eljátszhatjuk. Első fázisban az oldalablakok csúsznak le, erős napsütésben ez is kiválóan átszellőzteti az autót, a tetőnyitó közepén ezért kapott külön gombot a négy ablak. A hátrahajló tető csak minimálisan mozgatja meg a karosszériát, amely egy kis túlsúllyal küzd, és ez meg is látszik a teljesítményén.

17 másodperc alatt nyílik ki és 19 másodperc alatt csukódik be a vászontető
17 másodperc alatt nyílik ki és 19 másodperc alatt csukódik be a vászontető

Többet is tudna a 170 lóerős, 1,6-os turbómotor, és becsületesen is mozgatja az 1,7 tonnás autót, de a dinamikáján nem csak a tömeg, a néha kissé gondolkodó automatikus váltó is ront. Így nem csoda, hogy a fogyasztás is pazarló, amire még legyinthet is a nagyvonalú kabriótulajdonos, de a rövid hatótávnak már nem fog örülni. Ami kárpótol, az a precíz kezelhetőség, a feszes, mégis kényelmesnek mondható futómű, a magas komfortszint és a kitüntetett figyelem, ami emblémától függetlenül jár a Cascadához, hiszen abban a legjobb, amire szánták, a feltűnéskeltésben.

Borulásnál a hátsó fejtámlák mögül kiugró bukócső védi az utasokat
Borulásnál a hátsó fejtámlák mögül kiugró bukócső védi az utasokat

Tetszett
• külső-belső dizájn
• jó vezethetőség
• erős turbómotor
Nem tetszett
• kis csomagtartó
• nagy fordulókör
• ár/érték arány

Összegzés
Kabrióként szerethető, autóként beválik, használati tárgyként viszont leszerepel a Cascada. Egyetlen észérv sem szól mellette, ahhoz túlságosan nagy, vaskos, nehéz és persze drága. Apró, de zavaró hibák rontják az összképet, amit a mutatós külső és belső bármikor képes megszépíteni.

Opel Cascada 1.6 Turbo
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 125 kW (170 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 260 Nm 1650-3200/perc
Hossz./szél./mag.: 4760/1839/1443 mm
Tengelytáv: 2695 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1587/1587 mm
Fordulókör: 12,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 1733/407 kg
Csomagtér: 280-750 l
Üzemanyagtank: 56 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,9 s
Max. sebesség: 217 km/h
Város/országút/vegyes: 9,5/6,1/7,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 10,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 172 g/km
A modell alapára: 7 360 000 Ft (1.4 Turbo 120 LE)
A tesztelt verzió ára: 8 260 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!