Az említett két modell esetében mintha nem érzett volna rá a VW, hogy mik azok a sarokpontok, amelyek miatt a miniautók szegmensében is sikeres lehet egy modell. Itt ugyanis nem válhat be ugyanaz a recept, mint egy vagy akár két kategóriával feljebb. Ha egy gyártó nagyot akar dobbantani, muszáj bűbájos kinézetűre faragni autóját, s lehetőség szerint a vételárat is nagyon barátságos szintre kell belőni. Előbbi téren mindenképpen hatalmas az előrelépés, ráadásul a kis Up! úgy volkswagenes, hogy igazából egyik nagyobb modellt sem fedezhetjük fel benne.

Bravó VW! Bámulatos a térkihasználás

Ami felvillanyozott az Up! kapcsán, az a helykínálat. Nehéz elhinni, hogy 3,54 méteres helyet ennél jobban ki lehetne használni – többek között ezért is nyerte el az autó a „World Car of the Year” igencsak kitüntető címét. Ez a hosszúság egyébként csak 16 mm-rel nagyobb, mint a Lupóé, de a belméretet alapvetően meghatározó tengelytávolság 10 cm-rel nagyobb, ami optikai szempontból azt jelenti, hogy az Up! kerekeit teljesen kitolták a karosszéria sarkaiba, s gyakorlatilag egészen minimális az első és hátsó túlnyúlás. Ez természetesen több megoldandó feladat elé állította a tervezőket, például a hűtőt nem a motor előtt, hanem oldalt helyezték el.

Ilyen az Up!: lényegre szorítkozó belső, tetszetős kivitelezés Ilyen az Up!: lényegre szorítkozó belső, tetszetős kivitelezés

180 centis magasságig a hátsó sorban is jól elférni, elöl pedig akkora a hely, hogy azt néhány kiskategóriás autó is megirigyelné. Persze az egyenes oldalfalak is nagy szerepet játszanak az egészben, s a hátsó fejteret sem áldozták fel egy sikkesen lejtő tetővonal miatt. A csomagteret illetően sincs ok panaszkodni, a 251 literes érték bizony jónak számít, ráadásul az Up! „okos”, mozgatható csomagtérpadlót is kínál. Csupán azért lehet hiányérzetünk, hogy az előrebuktatott ülés nem áll vissza eredeti pozíciójába, viszont a „beszállónyílás” eléggé nagy, így azzal biztosan nem lesz probléma. Ettől függetlenül az ötajtós verzió 109 220 forintos felára egyértelműen megéri. A beltér egyébként tökéletes összhangban áll a minimalista külsővel, de helyenként tetten érhető a spórolás. Például a vezető oldalán csak egy ablakemelő van, illetve a kormány csak magasságban állítható, ami azt eredményezi, hogy a termetesebbeknek problémás lehet beállítani az ideális vezetési pozíciót.

Nem gyenge, de vibrál a háromhengeres

Nemcsak a költségekkel, hanem a súllyal is spórolt a VW. A karosszéria túlnyomó része nagy és ultranagy merevségű acélból készült, illetve a direkt e modellhez fejlesztett ötfokozatú váltómű csak 29 kg-ot nyom a mérlegen, hogy a 69 kg-os, háromhengeres erőforrásról már ne is beszéljünk. Utóbbiból az erősebb, 75 lovas változathoz volt szerencsénk: háromhengeres mivoltát nem tudja levetkőzni a kiegyensúlyozó tengely nélküli, 1,0 literes motor, finoman rázza a karosszériát, de erejével semmi probléma nincs, pedig a váltót jó hosszúra áttételezték.

Utóbbi sokat segít az üzemanyag-megtakarításban, bár az 5,7 literes tesztfogyasztás nem kiemelkedő. Ha kell, akár a 170 km/órás sebességet is megfutná, a 130-at viszont nagyon könnyedén tartja, ha nincs komolyabb emelkedő. Negatívumként mindössze annyit hozhatunk fel, hogy a hangszigetelés igen szerény. Nem a motor hangja tolakodó, sokkal inkább a váltásoknál hallható mechanikus zörejek jönnek át tompítatlanul az utastérbe.

Átlagos termetűeknek kifejezetten tágas a hátsó sor Átlagos termetűeknek kifejezetten tágas a hátsó sor

De ami városban igazán számít, az a manőverezőképesség, s e tekintetben a legjobbak közé sorolható az Up!. 9,8 méteres fordulókörével nem jelentenek gondot a bevásárlóközpontok szűk parkolóházai, sőt meglepő módon kormányozása a kategóriatársakhoz viszonyítva még közvetlen is. Ami a kanyarodási tulajdonságokat illeti, forszírozott tempó esetén érdemes bekalkulálni a karosszéria „kilengéseit”, cserében a rugózási komfortra nehéz rosszat mondani. Az sem mellékes, hogy az Up! tisztességes terhelhetőséggel rendelkezik, hiszen 436 kg-os tömeggel is megbirkózik.

Magas fordulaton élettel teli a motor, de mivel nincs kiegyensúlyozó tengelye, alapjáraton érezni, ahogy rázza a karosszériát Magas fordulaton élettel teli a motor, de mivel nincs kiegyensúlyozó tengelye, alapjáraton érezni, ahogy rázza a karosszériát

A legkisebb VW 2 546 900 forintos indulóáron kapható a 60 lóerős motorral (négy légzsák, szervokormány és elektromos ablakok), míg az eggyel magasabb szinttől hazavihető 75 lóerős verzió (fordulatszámmérő, fedeles kesztyűtartó és osztva dönthető hátsó ülések) 2 703 110 forintot kóstál. Vagyis az Up! az árát tekintve egyértelműen a kategória középmezőnyéhez tartozik (például a 3,1 milliós Fiat 500-asnál vagy a 3,9 milliós Toyota iQ-nál jóval olcsóbb, de a 2,2 millió forintos Citroën C1-esnél vagy a 2,4 millió forintos Suzuki Altónál drágább), ez pedig nem rossz ajánlólevél a szegmens egyik legjobban sikerült típusának.

Bár az üzemanyagtank csak 35 literes, a hatótáv városi használatban is több mint 600 kilométer Bár az üzemanyagtank csak 35 literes, a hatótáv városi használatban is több mint 600 kilométer

Tetszett
utastér mérete
fordulékonyság
hibátlan körkilátás

Nem tetszett
tengelyirányban nem állítható kormány
hangszigetelés

Összegzés
Néhány helyen érződik rajta a spórolás, de összességében hatalmas az előrelépés az elődökhöz képest, s a helykínálat minden várakozást felülmúl. Az Up! kétségtelenül a kategória nagy ígérete.

Volkswagen Up! 1.0 move Up!
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12
Max. teljesítmény: 55 kW (75 LE) 6200/min
Max. nyomaték: 95 Nm 3000-4300/min
Hossz./szél./mag.: 3540/1645/1489 mm
Tengelytáv: 2420 mm
Saját tömeg/teherbírás: 929/436 kg
Csomagtér: 251-951 l
Üzemanyagtank: 35 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 13,2 s
Maximális sebesség: 171 km/h
Város/országút/vegyes: 5,9/4,0/4,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 108 g/km
Alapár (take Up!, 60 LE): 2 546 900 Ft
A tesztelt modell ára: 2 703 110 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!