Nem lehet azzal vádolni a Kiát, hogy eddig zavarba ejtően széles lett volna az Optima kínálata. Mostanáig egy benzines (2.0 GDI, 166 LE) és egy dízel (1.7 CRDi, 141 LE) alkotta a motorpalettát, s kizárólag limuzinként volt elérhető az aktuális nemzedék. Most egy csapásra három Optima-újdonsággal jelentkezett a márka, így van már hibrid, kombi és GT-verzió is, ráadásul a praktikus „befejezés” nem zárja ki, hogy az új, 2,0 literes, 245 lóerős motor dolgozzon az autó orrában.

100 000 Ft a hivatalosan piros színű bőrkárpit felára. A volán sportosabb, mint a többi Optimában. Fotó: Hilbert Péter, Kia
100 000 Ft a hivatalosan piros színű bőrkárpit felára. A volán sportosabb, mint a többi Optimában. Fotó: Hilbert Péter, Kia

A V6-os blokkokét idéző hang nem a kipufogóból vagy a motortérből, hanem a hangszórókból jön – ízlés dolga, hogy tetszik-e vagy sem. Én abszolúte ellenzem a mesterséges hangokat bármilyen autóban, mégis ez volt az első alkalom, hogy bekapcsolva hagytam a rendszert, mert nem tolakodó, és az egész jól illik az Optima GT karakteréhez. A 245 lóerővel és a 353 Nm-es nyomatékkal amúgy is több mint elegendő az erőtartalék, a viszonylag komótosan kapcsolgató, hagyományos hatfokozatú automatikus váltó (vajon miért nem a 7 gangos DCT mellett döntöttek?) ellenére nagyon dinamikus az autó, közepes fordulatszámon is acélosan húz. Pont egy ilyen vérbő modellre volt szüksége a Kiának, ahol a 7 év garancia és a racionális szempontok mellé bekerült némi érzelem is. Már csak azért is, mert Albert Biermann vezetésével, aki korábban a BMW M GmbH-nál töltött be vezető mérnöki pozíciókat, olyan csomaggal jelentkezett a Kia, ami tényleg elismerésre méltó. Például úgy alkalmas kanyarvadászatra a futómű, hogy még a budapesti utak sem fognak ki rajta, pontosabban feszes, de ez sosem megy a komfort rovására. A kormány is kellően közvetlen és támogatja a tempós haladást, egyedül a középtartományban lehetne kommunikatívabb. Ha már sportmodellről van szó, az Eco menetprogramot inkább hanyagolnám, teljesen felesleges egy potens autót szándékosan lustábbá tenni pár deci üzemanyag valós vagy vélt megspórolásával.

A fejteret leszámítva tágas az SW, a lábaknak jutó tér hozza a kategóriától elvárhatót
A fejteret leszámítva tágas az SW, a lábaknak jutó tér hozza a kategóriától elvárhatót

Azt már megszoktuk a Kiától az utóbbi időben, hogy nagyon ráérzett az európai igényekre, és ez az Optima SW formájára hatványozottan igaz (az újdonság tervezéséből is kivette a részét Kovács Miklós designer). A limuzinhoz képest 300 000 Ft-tal drágább puttonyos ugyanolyan hosszú, mint a limuzin, és nem kevésbé látványos. Sportosan elegáns, lapos kombiról van szó, amely bőkezűen bánik a férőhellyel, leszámítva azt az esetet, ha valaki megrendeli a panorámatetőt – nem kell égimeszelőnek lenni ahhoz, hogy túl közel érezzük a fejünkhöz a jelen esetben fekete kárpitozású tetőt. Az ülések elöl és hátul is kényelmesek, és a beltér is gusztusos: modern, de nem rideg, emellett pedig nagyon funkcionális, a navigáció működését leszámítva csillagos ötöst érdemel a Kia. Ami a rakteret illeti, a középkategóriás kombik között inkább csak átlagos az Optima SW befogadóképessége (552 liter), ellenben minden másba nehezen lehet belekötni. Az ülések a csomagtér oldalfalában elhelyezett fülekkel is dönthetők, ráadásul annak ellenére hogy jól formázott bőrülések voltak a tesztautóban, a rakfelület közel sík (az ülőlapokat nem lehet mozgatni). Az áru rögzítésében csomagtérrendező segít, emellett pedig két oldalsó gyűrű és háló teszi könnyebbé a hétköznapokat, arról nem is beszélve, hogy a csomagtérroló elfér a padlóban.

Nem ez a legnagyobb rakterű középkategóriás kombi, de a praktikus részletmegoldásokra nagy hangsúlyt helyeztek
Nem ez a legnagyobb rakterű középkategóriás kombi, de a praktikus részletmegoldásokra nagy hangsúlyt helyeztek

Összességében vonzó, jól sikerült modellről van szó, amely hiánypótló a márka kínálatában. 11 799 000 Ft-os árával természetesen nem olcsó, a teljes felszereltség, a teljesítmény és az alapáras automatikus váltó fényében viszont ár-érték arányát tekintve egészen jól áll. Nyilván nem a GT fogja felfelé húzni az eladásokat, imázs szempontjából korántsem elhanyagolható a megjelenése.

Forszírozott tempónál is minimális a karosszéria dőlése
Forszírozott tempónál is minimális a karosszéria dőlése

Tetszett
• dinamika
• futóműhangolás
• hátsó lábtér
• 7 év garancia

Nem tetszett
• magas fogyasztás
• korlátozott fejtér

Összegzés
Az Optima SW GT nem feltétlenül a racionalitásról szól, de ez pontosan így van rendjén: végre a Kia is bevállalt egy olyan modellt, ami benzinvérűeknek szól. Tudása alapján nincs szégyenkeznivalója.

Kia Optima SW GT
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 180 kW (245 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 353 Nm 1350-4000/perc
Hossz./szél./mag.: 4855/1860/1465 mm
Tengelytáv: 2805 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1597/1608 mm
Fordulókör: 10,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1605/585 kg
Csomagtér: 552/1686 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,6 s
Max. sebesség: 232 km/h
Város/országút/vegyes: 11,8/6,1/8,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 11,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 191 g/km
A modell alapára: 6 799 000 Ft (Optima SW 2.0 CVVL, 166 LE)
A tesztelt verzió ára: 11 799 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!