Harri Rovanpera 2001-ben győzedelmeskedett a Svéd Ralin, amikor fia, Kalle mindössze négyhónapos volt. Most, 2022-ben a fiú megismételte apja sikerét, s elsőként ért a célba a Svéd Ralin. Ezzel az apa-fiú páros bekerült a Svéd Ralik történelemkönyvébe. A 21 éves finn pilóta pályafutása harmadik győzelmét könyvelhette el a Rali Világbajnokságban és jelenleg 14 ponttal vezeti az egyéni ponttáblát.

Nagyon izgalmasan indult a rali, hiszen öt különböző pilóta is vezetett az első napon. Ezután szombaton Rovanpera átvette a vezetést, s bár Elfyn Evans sokáig a nyomában loholt, vasárnap reggel kiesett, miután nekicsapódott az útmenti hófalnak. A walesi pilóta autójának eleje annyira megrongálódott a balesetben, hogy nem tudta folytatni a versenyt.

„Nem hittem, hogy ilyen jók leszünk, főleg amiatt, mert pénteken mi kezdtünk elsőként az utakon. Hatalmas munka van a győzelemben, de a csapat szintén nagyszerű munkát végzett, s az autó egyfolytában kiválóan ment. Nagyon magabiztossá tett ez a győzelem.” – szögezte le a versenygyőztes fiatal. „Nem érzem helyesnek az ünneplést most. Nagyon nehéz hétvége volt ez az ukránok számára és remélem, hogy megvan az erő és remény bennük ezekben a nehéz időkben.” – tette hozzá.

A Hyundainak nagyon rosszul sikerült a szezonnyitó futam, de Thierry Neuville mostani második helye kárpótolta a csapatot és talán kisebb megnyugvást is adott a szebb napokat is megélt alakulatnak. A Toyota a csapatok ponttábláján az élre ugrott azután, hogy a három év kihagyás után ismét itt versenyző Esapekka Lappi a harmadik helyre kormányozta célba a Yarist. Takamoto Katsutának sem kell szégyenkeznie, mivel a negyedik helyen ért célba, s ezzel a Toyota 24 ponttal vezet a második helyre visszaeső M-Sport Ford előtt.

Gus Greensmith eddig idén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Monte-Carlo után ismét az ötödik helyet csípte meg, pedig nem indult jól a rali a brit számára. Az első nap a hóban kötött ki autójával, majd sebességváltó problémák hátráltatták. Őt Oliver Solberg követte a hatodik helyen. A fiatal svédnek technikai problémái adódtak szombaton és ez sok idejébe került. Andreas Mikkelsen Monaco után ismét a hetedik helyen ért célba, amivel a WRC2 kategória győztese lett. A norvég pilótát WRC2-es versenytársai, a szintén norvég Ole Christian Veiby, a finn Jari Huttunen és az észt Egon Kaur követte az első tízben.

A Rali Világbajnokság ezután egy hosszabb szünetre vonul, ugyanis csak két hónap múlva (2022. április 24-27.) tér vissza a Horvát Ralival. Tavaly a koronavírus járvány miatt új helyszínek is bekerültek a Rali Világbajnokság versenynaptárába, s az akkor debütáló Horvát Rali bent is maradt. Ismét a szezon harmadik versenyeként kerül rá sor tavasszal a szomszédunkban. Ezúttal is ez lesz a szezon első teljesen aszfaltos futama, várhatóan tavaszi esős időjárási körülmények között. 2021-ben Sebastien Ogier az utolsó pillanatban szerezte meg itt a győzelmet Elfyn Evans orra elől. A walesinek itt lesz a lehetőség arra, hogy ezúttal behúzza a győzelmet.

2022-es Svéd Rali eredménye
1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Yaris Rally1 2:10:44,9
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai i20 N Rally1 2:11:06,9
3. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Yaris Rally1 2:11:15,5
4. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Yaris Rally1 2:13:04,3
5. Gus Greensmith (GBR) Ford Puma Rally1 2:14:05,3
6. Oliver Solberg (SWE) Hyundai i20 N Rally1 2:16:24,3
7. Andreas Mikkelsen (NOR) Skoda Fabia Evo WRC2 2:17:56,0
8. Ole Christian Veiby (NOR) VW Polo GTI WRC2 2:18:19,2
9. Jari Huttunen (FIN) Ford Fiesta MK II WRC2 2:18:59,1
10. Egon Kaur (EST) VW Polo GTI WRC2 2:19:09,7

A világbajnokság állása
1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 46 pont
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 32 pont
3. Sebastien Loeb (FRA) M-Sport Ford WRT 27 pont
4. Gus Greensmith (GBR) M-Sport Ford WRT 20 pont
5. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 19 pont
6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT NG 18 pont
7. Craig Breen (IRL) M-Sport Ford WRT 16 pont
8. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Racing WRT 15 pont
9. Andreas Mikkelsen (NOR) Toksport WRT 12 pont
10. Oliver Solberg (SWE) Hyundai WRT 8 pont

Gyártók
1. Toyota Racing WRT 83 pont
2. M-Sport Ford WRT 59 pont
2. Hyundai WRT 47 pont
4. Toyota Racing WRT NG 22 pont