Mark Webber idei negyedik győzelmét ünnepelheti a Hungaroringen, s nagyon is tisztában van vele, hogy ezt a sikert a szerencsének is köszönheti. „Ez ma ajándék számomra. Eddig nem túl sok szerencsében volt részem, de a mostanit köszönettel elfogadom. Sebnek balszerencséje volt. Hihetetlen nap ez a csapatnak. Kettős győzelem volt a célunk, s bár ez nem sikerült, de még így is sok pontot elhoztunk.”

Nem is csoda, hogy elégedett az ausztrál pilóta, hiszen az egyéni ponttábla első helyére került, miközben a Red Bull a konstruktőrök között a McLarent kielőzve állt az élre.

A verseny során egyszer ment ki a biztonsági autó a pályára, mivel egy koccanás során az aszfalton maradt leszakadt darabokat a pályamunkásoknak össze kellett szedniük. Ekkor sokan kihajtottak a bokszba kerékcserére. A Mercedesnél ekkor Nico Rosberg autójának jobb hátsó gumiját rosszul tették vissza, ami alighogy a német pilóta elhajtott máris legurult a helyéről és elcsapta a Williams csapat egyik szerelőjét. A Mercedes ezért pénzbüntetés kapott.

Érdemes még két manővert megemlíteni. Az egyik során Robert Kubicát bokszbeállását követően figyelmetlenül engedték ki és éppen Adrian Sutil elé hajtott ki. Sutil eltalálta a lengyel autóját, így a német pilóta nem tudta befejezni a versenyt. A lengyel pilóta sem sokáig volt még versenyben. Körhátrányban ment vissza a pályára, s még egy 10 másodperces büntetést is kapott. Végül mégis fel kellett adnia a küzdelmet a hazainak mondott nagydíján sok-sok lengyel néző előtt.

A másik incidens Michael Schumacherhez köthető. A német pilóta ugyanis a verseny vége felé a célegyenesben a nagy harc hevében majdnem a falhoz lapította volt ferraris csapattársát, Rubens Barrichellót, aki nagyon kiakadt ezen. Schumachert később megbüntették, 10 rajthellyel hátrébbról rajtolhat majd el a következő nagydíjon Belgiumban.

A Forma-1-es mezőny ezután nyaralni megy, hiszen két hétre teljesen bezárnak a csapatok főhadiszállásai. Legközelebb egy hónap múlva, 2010. augusztus 29.-én a Belga Nagydíjon állnak ismét csatasorba a csapatok.

A Formula-1-es Magyar Nagydíj végeredménye:

1. Mark Webber  Red Bull    1:41:05.571
2. Fernando Alonso  Ferrari    + 17.821
3. Sebastian Vettel  Red Bull   + 19.252
4. Felipe Massa  Ferrari    + 27.474
5. Vitalij Petrov  Renault   + 1:13.192
6. Nico Hülkenberg  Williams   + 1:16.723
7. Pedro de la Rosa  BMW-Sauber  + 1 kör
8. Jenson Button  McLaren   + 1 kör
9. Kamui Kobayashi  BMW-Sauber  + 1 kör
10. Rubens Barrichello Williams   + 1 kör
11. Michael Schumacher Mercedes   + 1 kör
12. Sebastien Buemi Toro Rosso   + 1 kör
13. Vitantonio Liuzzi  Force India   + 1 kör
14. Heikki Kovalainen Lotus    + 3 kör
15. Jarno Trulli  Lotus    + 3 kör
16. Timo Glock  Virgin    + 3 kör
17. Bruno Senna  HRT    + 3 kör
18. Lucas di Grassi  Virgin    + 4 kör
19. Sakon Yamamoto HRT    + 4 kör
20. Robert Kubica  Renault   Nem ért célba
21. Lewis Hamilton  McLaren   Nem ért célba
22. Adrian Sutil  Force India   Nem ért célba
23. Nico Rosberg  Mercedes   Nem ért célba
24. Jaime Alguersuari Toro Rosso   Nem ért célba

A világbajnokság állása a Magyar Nagydíj után:
Pilóták:

1. Mark Webber   161 pont
2. Lewis Hamilton   157 pont
3. Sebastian Vettel   151 pont
4. Jenson Button   147 pont
5. Fernando Alonso   141 pont
6. Felipe Massa     97 pont
7. Nico Rosberg     94 pont
8. Robert Kubica     89 pont
9. Michael Schumacher    38 pont
10. Adrian Sutil     35 pont

Konstruktőrök:

1. Red Bull    312 pont
2. McLaren    304 pont
3. Ferrari    238 pont
4. Mercedes    132 pont
5. Renault    106 pont
6. Force India     47 pont
7. Williams      40 pont
8. Sauber      23 pont
9. Toro Rosso     10 pont

Szöveg és kép: Amber PR