A Porsche legnépszerűbb versenyautója a 911 GT3 R, az új generációs modell fejlesztésénél arra helyezték a fő hangsúlyt, hogy a nem profi autóversenyzők a lehető legtöbbet tudják kihozni a konstrukcióból. Még 2019-ben indult a fejlesztés, amely során a vezethetőség javítása mellett a karbantartás megkönnyítése is fontos szempont volt. Először az idei Spa-Francorchamps-i 24 órás versenyen lesz majd látható a versenyautó, amelynek éles bevetésére a 2023-as szezonban kerül majd sor.

A búcsúzó 911 GT3 R versenyautó gyakorlatilag mindent megnyert, amit csak megnyerhetett, így most arra koncentráltak a fejlesztésnél, hogy huzamosabb ideig tudjanak tartósan gyorsan menni az autóval a nem profi pilóták. Ennek fontos eleme az 5%-kal 4196 köbcentisre megnövelt lökettérfogat, amelynek jóvoltából a teljes fordulatszám-tartományban nagyobb nyomaték áll a sofőr rendelkezésére; a csúcsteljesítmény 565 lóerő. A blokkot 5,5°-kal előredöntve építik be, így több hely marad a hátsó lökhárítóban kialakított diffúzor-csatornának, a segédberendezések – generátor, klímakompresszor – 1 méterrel előrébb költöztek, immár a motor első részén helyezkednek el. A váltó maradt az eddig is használt,6 fokozatú szekvenciális egység.

Az új aerodinamikai csomag stabilabb teljesítmény nyújt, azaz kevésbé zuhan le a teljesítménye, ha másik autó mögött halad a versenyző. A felfüggesztés optimalizált geometriája csökkenti a hátsó kerekek kopását, az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros felfüggesztések az eddiginél egyszerűbben állíthatóak be, tehát a szerelők hamarabb el tudják végezni a sofőr által kért módosításokat. A tengelytávolságot 2459-ről 2507 mm-re növelték a hátsó kerekek hátra mozgatásával. Az AP szállítja a fékrendszert, elöl 390, hátul 370 mm a tárcsaátmérő, és 6- illetve 4 dugattyús nyergeket használnak. A verseny-blokkolásgátló új vezérlőszoftvere csökkenti a gumi- és fékkopást, a kipörgésgátló szoftverét is finomították.

Amíg az utcai autó alumínium-acél karosszériát kap, a Porsche 911 GT3 R-nél az összes külső karosszériaelem karbonból készül, a kerékjáratoknál Aramidot használnak; ezt a műanyagot többek között golyóálló mellényekhez használják. Az első tengely alatt magasabb az egyébként teljesen burkolt padló, ami fékezésnél teszi stabilabbá a haladást. Továbbfejlesztették a 6 pontos biztonsági övet, a gyorsabb bekapcsolás 1 másodperccel gyorsabb vezetőcserét jelent.