Az utólagos nyilatkozatok alapján akár azt a következtetést is le lehet vonni, hogy Jeff Gordon szándékosan ütközött bele Clint Bowyer autójával két körrel az arizonai futam befejezése előtt, amikor mindketten az ötödik pozícióért harcoltak. Jeff Gordon a következőket mondta: „Clint számtalan alkalommal belém jött, többször összetört, a hátsó egyenesen hátulról belém ütközött, elrontotta a versenyemet. Elegem lett és visszafizettem neki.” Aki ilyeneket mond, annak nem szabad csodálkoznia azon, hogy súlyos büntetést kap majd, még akkor is, ha nem ő kezdeményezte a verekedést.

Először is a megtorpedózott Clint Bowyer csapata támadta le Jeff Gordon csapatát, majd a pilóta keresztülsprintelt a boxon, és csak a NASCAR sportbírói akadályozták meg abban, hogy összeverekedjen Jeff Gordonnal. Ezt követően fokozott rendőri jelent mellett a NASCAR illetékesek megbeszélésre hívták a két pilótát és csapatvezetőt, de egyelőre nem született döntés. A felvételek és az eset utáni nyilatkozatok tanulmányozását követően valamikor a héten várható döntés az ügyben.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!