Az esős időmérő edzést követő szép, napos időben zajló japán verseny zűrösen kezdődött. Juan-Pablo Montoya és Jacques Villeneuve már az első körben összekülönbözött és Montoya versenye a falnál véget ért. Így a mezőny a biztonsági autó mögött körözött egy darabig. A verseny közben több izgalmas előzést láthattunk, főként Michael Schumacher és az élmenők között, de a vége is izgalmasra kerekedett.

Giancarlo Fisichella már a biztos győzelem felé tartott, mikor elérkezett a jégember ideje. Mark Webber és Jenson Button utolsó bokszbeállására hajtott be, s így Kimi Räikkönen hirtelen a negyedik helyről a másodikon találta magát. Így eddigi legjobb formáját mutatva a finn pilóta üldözőbe vette az olasz Renault-pilótát és az utolsó körben ki is előzte. Az ezüstérmes Fisichella semmiképpen nem lehet elégedett, hiszen neki meg kellett volna nyernie ezt a futamot. Csapattársa, a szombati esős időmérő edzésnek szintén áldozatul eső Fernando Alonso viszont Räikkönenhez hasonlóan mesés versenyzést mutatott be. A mezőny hátuljáról rajtolva szépen haladt előre és végül néhány körrel a verseny vége előtt jutott az utolsó dobogós helyhez.

fotó: flaviobriatore.com fotó: flaviobriatore.com

“Micsoda fantasztikus verseny! Nagyszerű látvány volt az itteni rajongók és az otthonülők számára is. Úgy gondolom, hogy a verseny kulcsfontosságú pillanata nem a végén volt, hanem az elején, mikor Fernando kénytelen volt átadni a pozícióját Kliennek. Nem értettük miért, mivel egyszer már megtette, de a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség.a szerk.) kérte, hogy tegye meg még egyszer. Ez kilenc másodpercébe került, és ez azt jelentette, hogy sokkal nagyobb forgalomban találta magát a későbbiekben. Enélkül a késedelem nélkül Räikkönen előtt lett volna a második bokszbeállás után, s talán más eredmény született volna. Még egy futam van hátra, s ismét mi vezetünk a konstruktőrök között, s egy továbbfejlesztett motorral készülünk a kínai nagydíjra. Minden ott dől majd el” -nyilatkozta a verseny után a Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore.

A verseny tizedik körében két kiesést is láthattunk. Először is Antonio Pizzonia pördült ki, majd Jarno Trullit találta el Takuma Sato autójával. A két hazai autóval, Toyota és Honda, menő pilóta így tett róla, hogy legyen miről írnia a hazai sajtónak. Bár a japán pilóta folytatta a versenyt, Trulli búcsúzott. Érdemes említést tenni Michael Schumacher és Fernando Alonso kis harcáról, amelyből végül a frissen világbajnokká koronázott spanyol került ki győztesen, aki gyakorlatilag körbeautózta a trónfosztott ferrarist. Michael Schumacher is szépen versenyzett, hiszen a 14. rajthelyről startolva végül a hetedik helyen ért célba. Így miután Montoya kiesett két pontnyi előnnyel áll az egyéni ponttábla harmadik helyén, miközben a maranellói istálló megerősítette pozícióját a konstruktőri ponttábla harmadik helyén.

Mark Webber meglepetéseredményt produkált a Williams-szel, negyedik lett azután, hogy a verseny nagy részében nagy csatározásokat folytatott Jenson Buttonnal. A brit BAR-os az első rajtsorból kezdte meg a viadalt, így nem lehet elégedett az ötödik helyezéssel. A hatodik hely a Red Bullal versenyző David Coulthardé lett, akit Michael Schumacher követ a hetedik helyen. Mögötte öccse, az első rajtkockából rajtoló Ralf Schumacher ért célba. Ellenfelei két bokszbeállásos stratégiája ellenére ő hármas stratégián volt, így bár mindent megtett, amit tudott, mégis egy ponttal kell a Toyotának beérnie a hazai versenyén.

Japán Nagydíj végeredménye:

1. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes 1’29″02.212 2. Giancarlo Fisichella Renault + 0’01″633 3. Fernando Alonso Renault + 0’17″456 4. Mark Webber Williams-BMW + 0’22″274 5. Jenson Button BAR-Honda + 0’29″507 6. David Coulthard Red Bull Racing + 0’31″601 7. Michael Schumacher Ferrari + 0’33″879 8. Ralf Schumacher Toyota + 0’49″548 9. Christian Klien Red Bull Racing + 0’51″925 10. Felipe Massa Sauber-Petronas + 0’57″509 11. Jacques Villeneuve Sauber-Petronas + 0’58″221 12. Rubens Barrichello Ferrari + 1’00″623 13. Takuma Sato BAR-Honda + 1 kör 14. Tiago Monteiro Jordan-Toyota + 1 kör 15. Robert Doornbos Minardi-Cosworth + 2 kör 16. Narain Karthikeyan Jordan-Toyota + 2 kör 17. Christijan Albers Minardi-Cosworth + 4 kör 18. Antonio Pizzonia Williams-BMW + 44 kör 19. Jarno Trulli Toyota + 44 kör 20. Juan-Pablo Montoya McLaren-Mercedes + 53 kör A világbajnokság eredménye a Japán Nagydíj után Pilóták: 1. Fernando Alonso 123 pont 2. Kimi Räikkönen 104 pont 3. Michael Schumacher 62 pont 4. Juan-Pablo Montoya 60 pont 5. Giancarlo Fisichella 53 pont 6. Jarno Trulli 43 pont 7. Ralf Schumacher 39 pont 8. Rubens Barrichello 38 pont 9. Jenson Button 36 pont 10. Mark Webber 34 pont Konstruktőrök: 1. Renault 176 pont 2. McLaren-Mercedes 174 pont 3. Ferrari 100 pont 4. Toyota 82 pont 5. Williams-BMW 64 pont 6. BAR 37 pont 7. Red Bull 30 pont 8. Sauber 17 pont 9. Jordan 12 pont 10. Minardi 7 pont

A Formula-1-es mezőny ezután marad a Távol-Keleten, s elutazik az egy hét múlva megrendezésre kerülő Kína Nagydíj helyszínére (2005. október 16.) A konstruktőri világbajnoki cím sorsa Sanghajban dől el.