Bemutatkozik a TCR International Series sorozatban az Unicorse istálló – számolt be róla a csapat. Az Alfa Romeo Giuliettát egy 18 éves fiatalember, Jedlóczky L. Márk fogja vezetni. Kertesi Zoltán, az Unicorse Team csapatmenedzsere lapunknak megerősítette, hogy leadták nevezésüket, így június 17. és 18. között négy magyarnak, Michelisz Norbertnek, Tassi Attilának, valamint a Zengő Motorsport színeit képviselő, szekszárdi ifjabb Ficza Ferencnek is szoríthatnak majd a rajongók Mogyoródon.
„Az esemény színvonalát mindenképpen emeli, hogy a Német Túraautó Bajnokság, a DTM lesz a versenyhétvége házigazdája, így valószínű, hogy a mi versenyfutamaink is még nagyobb figyelmet kapnak, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban” – írja közleményében az Unicorse.
Jedlóczky L. Márk gyermekkora óta aktívan sportol, jelenleg egy sporttagozatos gimnázium tanulója. Szülővárosában, Miskolcon vehetett részt első amatőr szlalomversenyén 2014-ben, melyen azonnal nyert is. Már ekkor többen felfigyeltek rá sportszakmai berkekben. A következő két évben az egyik legnépszerűbb magyar amatőr autósport-kupasorozaton, az FRT-n állt rajthoz. Itt a 2016-os esztendőben kategóriája értékelésben év végére sikerült a második helyen végeznie. Tavaly év végén belekóstolhatott a raliversenyzésbe is, egy Subaru Impreza STI és egy Mitsubishi Lancer EVO volánja mögött is bizonyított a népszerű Szilveszter Rallyn.

Jedlóczky L. Márk 18 évesen kapja meg élete nagy lehetőségét arra, hogy bizonyítsa kivételes képességeit (Fotó: Unicorse Team)

Idén lehetőséget kapott rá, hogy rajthoz álljon a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség túra- és formulaautós bajnokságában, jelenleg a magyar bajnoki és az FIA CEZ értékelésben is az első helyen áll kategóriájában a Zengő Motorsport SEAT León Racerével.
„Nem szeretnénk, ha Márk úgy érezné, hogy nyomás vagy elvárás nehezedik rá a csapat részéről. Nyilván kell majd egy kis idő, amíg összebarátkozik az autóval, de látva az előzményeket emiatt nem aggódunk. Szeretnénk, ha élvezné a versenyzést, és természetesen jó lenne, ha épségben célba érne mindkét futamon. Ha ezenfelül esetleg sikerül megvillantania a tudását a nemzetközi mezőnyben, hazai és nemzetközi közönség előtt, az neki is és a csapatnak is ajándék” – mondta Borbandi Zsolt, az Unicorse csapatvezetője.

Most debütál a TCR-ben az Unicorse
„Nemcsak Márk, de a csapat számára is nagy jelentőséggel bír a hungaroringi verseny, hisz ez lesz az első alkalom számunkra, hogy a Marcello Lotti által megálmodott és mostanra világméretűvé nőtt TCR Series család tagjaként állhatunk föl a rajtrácsra, ráadásul hazai pilótával, hazai közönség előtt. Külön öröm számunkra az is, hogy az Alfa Romeo Giulietta TCR gyártója, a Romeo Ferraris istálló által versenyeztetett két további Giuliettával egy mezőnyben versenyezhetünk” – írja közleményében az Unicorse istálló.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!