Még novemberben indult a Honda Civic Type R versenyautó fejlesztése, a Honda Yuasa Racing mérnökei a swindoni gyárral közösen kezdték a tervezést, nem sokkal később pedig a kivitelezés is elkezdődött a Team Dynamics műhelyében.

Most pedig már itt vannak az első képek a kész versenyautóról, amely hivatalosan csak március 24-én mutatkozik be – akkor már teljes harci díszben, azaz nem fehér, hanem a szponzorok logóival díszített karosszériával. Ahogy a WTCC-versenyautónál, úgy itt is sokat fejlődött az aerodinamikai csomag, kisebb légellenállás mellett termel nagyobb leszorítóerőt a karosszéria.

A motortérben a 2,0 literes benzines turbómotor 355 LE/400 Nm teljesítményre húzva. Matt Neal, az egyik versenyző szerint minden téren jelentős előrelépés történt a tavalyi kombi versenyautóhoz képest, úgyhogy biztos nem lesz majd nehéz a tavalyi második helyezést felülmúlni a BTCC bajnokság 2015-ös szezonjában.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!