Tamás idén a Hungaroringen debütált a WSR 3,5-ben, és annyira jól sikerült hazai bemutatkozása (egész hétvégén kimagaslott az újoncok közül, és a második futamon a 11. helyen végzett), hogy az olasz csapat nyomban közölte vele: szeretnék, ha a következő versenyhétvégén is ő vezetné az egyik autójukat. Ez akkor nem valósult meg, ám a sors úgy hozta, hogy a szezonzárón ismét ott lehet a mezőnyben a magyar pilóta, ráadásul, éppen Barcelonában, egyik kedvenc helyszínén, ahol tavaly a magyar autósport történetének eddigi egyetlen GP3-as futamgyőzelmét aratta.

 „A hungaroringi WSR-hétvége óta folyamatosan tartottam a kapcsolatot a csapattal, hiszen nagyon elégedettek voltak a teljesítményemmel, és nagyon szerették volna, ha a következő, franciaországi fordulóban is én vezetem az egyik autójukat. Ez sajnos végül nem valósult meg, mert nem tudtak olyan ajánlatot adni, amit módomban állt volna elfogadni, de szerencsére nem kellett sokat várni a pozitív fordulatra: örömmel jelentem be, hogy ezen a hétvégén, a barcelonai szezonzárón ismét ott leszek a WSR mezőnyében!” – újságolta vidáman a jó hírt a 21 éves tehetség.

„A csapat egyik pilótája, Daniel Zampieri megbetegedett, és lényegében az ő helyettesítésére kért fel a csapat, azt kell, hogy mondjam, hogy példátlanul kedvező feltételekkel. Nagyon örülök ennek az újabb lehetőségnek, hiszen a Hungaroringen az első pillanattól kezdve az utolsóig kiválóan éreztem magam az autóban, és a profi világban nagyon ritka, hogy egy csapat egy verseny után ilyen komoly kedvezményeket adjon egy pilótának, úgyhogy nekik is köszönöm a belém fektetett bizalmat, természetesen igyekszem majd meghálálni” – folytatta. „Sok időnk szerencsére nem volt izgulni, mert igazából szerda délelőtt vált biztossá, hogy számít rám a hétvégén a csapat. Csütörtökön hajnal 3-kor már indulok is ki Barcelonába, hiszen pénteken már ismét az 530 lóerős WSR-autó volánjánál kell bizonyítanom, ami a hungaroringi hétvégéhez hasonlóan ezúttal is kockás színekben pompázik majd” – árulta el Tamás.

„Talán kicsit nyugodtabb lesz a hétvégénk, mint a Hungaroringen volt, és arra számítok, hogy most jobban csak a versenyzésre tudok majd koncentrálni, hiszen Barcelonában nyilván kevesebben lesznek rám kíváncsiak, mint idehaza. A barcelonai pályát jól ismerem, hiszen nyertem már ott GP3-as futamot, és rengeteg teszten is részt vettem a katalán ringen. Már alig várom, hogy átszáguldjak a pálya gyors kanyarjain a WSR-autóval, hiszen Barcelona még a GP3-as autóval is nagyon tempós pályának tűnt belülről, ez pedig ezzel az autóval fokozottan igaz lesz” – dörzsölte a tenyerét a magyar versenyző.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!