Holnaptól Silverstone-ban tesztel a GP3-ban Kiss Pál Tamás Holnaptól Silverstone-ban tesztel a GP3-ban Kiss Pál Tamás

Tavaly a brit Formula Renault Bajnokságban remekelt Kiss Pál Tamás, aki az idén a GP3-as versenysorozatban indulhat. Az európai Formula-1-es futamok betétfutamaként megrendezett bajnokság ellátogat majd a Hungaroringre is.

A Tech 1 Racing GP3-as istálló magyar pilótája a silverstone-i pályán ismerkedik a csapattal és az autóval. „Minden rendben volt az utazás alatt, igaz egy kicsit izgatott vagyok, hisz most már hivatalos versenyzőként veszek részt a gyakorláson. Már kint voltam a silverstone-i pályán, ahol a Tech 1 Racing mérnökei és szerelői már berendezkedtek a bokszban, és már ott áll rajtra készen az autóm is. Alig várom már, hogy elkezdődjék a teszt, hisz egyrészt jól ismerem a pályát, másrészt már most bizonyítani szeretném, érdemes volt leszerződtetni a csapathoz. Bízom abban, hogy a három nap alatt megint sikerül jobb időket autóznom, mint a két csapattársamnak” – fogalmazott a 19 éves magyar tehetség.

Egyforma autókkal versenyeznek a fiatal pilóták a Formula-1 európai betétfutamain Egyforma autókkal versenyeznek a fiatal pilóták a Formula-1 európai betétfutamain

A fiatal versenyzők egyébként egyforma autókkal indulnak, mind a tíz csapat együléses, formaautóval vesz részt a bajnokságban, amelynek vázát a Dallara, a 280 lóerős, 2.0 motorját a Renault, hatfokozatú sebességváltóját a Hewland, a gumiabroncsait a Pirelli, míg a fékeit a Brembo adja.

A Hungaroringen is láthatjuk majd Kiss Pál Tamást versenyezni A Hungaroringen is láthatjuk majd Kiss Pál Tamást versenyezni

Versenynaptár
Május 7-8 Isztambul, Törökország
Május 21-22 Barcelona, Spanyolország
Június 25-26 Valencia, Spanyolország
Július 9-10 Silverstone, Nagy-Britannia
Július 23-24 Nürburgring, Németország
Július 30-31 Hungaroring, Magyarország
Augusztus 27-28 Spa-Francorchamps, Belgium
Szeptember 10-11 Monza, Olaszország