Talán az egyik első kérdés a Formula E világbajnoksággal kapcsolatban, hogy van-e létjogosultsága az F1 mellett? Nos, immár mindkettőnek ugyanaz a Liberty Media a jogtulajdonosa, tehát hosszú távon jól meglesz egymás mellett a két versenysorozat. Fontos eltérés, hogy a Formula E-ben szigorú költségkorlát van, egészen pontosan a sok szabványos alkatrész – akkumulátor, váz, futómű, karosszéria beleértve az aerodinamikát is – miatt egyszerűen nem tudnak sokat költeni a csapatok. Ebből viszont az is következik, hogy egy autógyártó szponzorok nélkül is finanszírozni tudja a versenyzést, tehát nincs rászorulva dollár-tízmilliókkal a zsebükben kilincselő pilótákra, hanem megfizetheti a neki legjobban tetsző versenyzőt.
edzes2
A verseny a közeli falak és a hasonló teljesítményű autók miatt kiélezett, no és akkor ott van még a rendezőség, akik valamiért Hong Kongban a vasárnap reggeli gyakorlások után, az időmérő edzés előtt változtatták meg a pályát: az egyik lassítónál a rázókövek mögül kivették az addig ott lévő kék „gumihurkát”, amelyre korábban mindenki ráhajtott – az volt az ideális ív. Erről a változtatásról nem szóltak a pilótáknak, más íven, más tempóval kellett venni a kanyart (máskülönben nagyot repül az autó), és ez többeknek is nehézséget okozott: Lucas di Grassi lebontotta autójának jobb oldalát, félbe kellett szakítani az időmérő második csoportját takarítás miatt.

A harmadik körben Robin Frijns állt bele a falba ugyanennél a kanyarnál, újra piros zászló következett. A tévéközvetítésen ilyenkor a Hong Kong látnivalóit adták be, például a hegytetőn békésen ücsörgő buddhát… Mélyen belefúródott az Amlin Andretti versenyautó a TechPro energiaelnyelő korlátba, ez alkalommal már nem volt elég csak összesöpörni a darabokat, komolyabb helyreállításra szorult a pálya – Robin Frijns szerencsére megúszta sérülés nélkül. Általános vélemény volt a boxban, hogy felelőtlen a versenyigazgatóság részéről a pálya megváltoztatása az utolsó utáni pillanatban. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó 5-ös csoportnak már csúszósabb pálya jutott, hiszen rengeteg folyadékfelszívó port kellett kiszórni a baleset helyszínén.


A szerelőknek bőven volt dolga, a gyakorlás és az edzés során vagy 5 autót bontottak le a pilóták, amelyeket aztán pár óra alatt kellett helyreállítani. A sok csúszás miatt a Superpole-fordulót törölték, azaz nem lesz külön küzdelem az első pozícióért, hanem az időmérőn futott leggyorsabb időt vették alapul. Ennek a döntésnek prózai az oka, idő kell az akkumulátorok feltöltéséhez, és az újabb ötperces sprint miatt ez már nem sikerülhetett volna időben a leggyorsabb autóknál. Meglepő módon az első sort a NextEV, a másodikat a DS Racing szerezte meg az időmérőn – tavaly mindkét csapat szenvedett, úgy tűnik, az idei fejlesztéseik bejöttek nekik.

edzes3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!