Noha egy napon, és egymástól nem is olyan messze – Hong Kong – Japán – rendezték az F1 és a Formula E versenyeket, arra azért figyeltek, hogy időben ne legyen konfliktus a két verseny között. Helyi idő szerint 15:10-kor indult a sofőrök parádéja a pályán a villanymotoros teherautó platóján, a Japán Nagydíj ekkor már bőven túl volt az eredményhirdetésen is, a futam csak 16:00 órakor kezdődött. Az időmérő és a futam közötti töltési időt arra használja a Formula E, hogy a pilóták közelebb kerüljenek a rajongókhoz, autogramosztás, szimulátoron versenyzés – kell a kapcsolat, hiszen a FanBoost révén gyakorlati előnyhöz juthat a szurkolókat legjobban kezelő pilóta. Ennek megfelelően a csapatok nem egyszerűen szép lányokat szerződtetnek hosztesznek, az is fontos szempont, hogy nagy legyen a közösségi médián a rajongótáboruk, mert akkor onnan is a legtöbb támogatást tudják szerezni a pilóták…


A rajt utáni torlódásban Daniel Abt elveszítette a hátsó szárnyát – a német pilótát úgy kellett kiparancsolni a boxba, mert egyszerűen folytatta a versenyzést. A narancs/fekete zászló se hatotta meg, rádión kellett meglehetősen határozottan rászólni. Tudni kell, hogy szándékosan kevés leszorító-erőt termelnek a légterelők, hogy könnyű legyen az előzés, azaz ne okozzon problémát a szorosan a másik autó mögött haladás, mint az F1-ben. A csapattársa, Lucas di Grassi megtépázott első szárnnyal pár kanyarral versenyezhetett tovább, mielőtt kiküldték. Ő akkor sérült meg, amikor a rajt után az első nagy fékezésnél hátulról beleütköztek, és belelökték a helyi hős a helyi hős, Qing Hu Ma autójába; utóbbi teljesen megsemmisült, eleje és hátulja is összetört.
formulae2
A harmadik helyről rajtoló Lopez-t folyamatosan előzték, Daniel Abt nagyon sietett vissza a pályára, majdnem áthajtott egy, az autójához közel álló pályamarsall lábán, amikor füstölő kerékkel gyorsult el a boxban. Gyorsan beállt a vonatozás a hetedik-nyolcadik kör környékén, méterekre-centikre követték egymást az autók, hiszen itt fontos az energiamenedzsment. Senki nem akart túl hamar túl sok energiát elhasználni, hogy az autócsere előtt is legyen lehetősége visszaverni egy-egy támadást. Nem érdemes nagyon erőltetni a dolgot, hiszen aki vitába keveredik a betonfallal, az veszít – kivétel nélkül.


A rajt után 6 perccel zárult a FanBoost szavazás, Lopez, Buemi és di Grassi kapta a legtöbb szavazatot, ők örülhetnek az extra teljesítménynek. Felix Rosenqvist a 15. körben eldobta Mahindráját, a megpördülő autónak letört a hátsó szárnya és a bal oldali kormányösszekötő is megsérült. A boxba még be tudott menni és beült a tartalék autójába, de az biztos nem fogja végigbírni a verseny hátralévő kétharmadát – csak biztonsági autóban bízhat, de akkor is szűk lesz a dolog. Lopez a 17 körben a korábban is problémás lassítónál beleállt a falba, a versenyt vezető Piquet mellé kormányozta autóját, hogy elkerülje az ütközést – többen is megelőzték, mire kiszabadult szorult helyzetéből. Kiküldték a biztonsági autót, Lopez visszakocogott a boxba csereautójáért.


A nyugodt időszakot többen kihasználták autócserére, nekik több mint fél táv van hátra egy töltéssel. Jean-Eric Vergne körhátrányban volt, ezért a leggyorsabb köridőre hajtott, feltartva a még versenyben lévőket – ez alkalommal nem szerzett új barátokat. Sam Bird ugyan rutinos Formula E versenyző, mégse hallgatott a csapatra, hogy menjen autót cserélni – a következő körben (26) 2 % hátralévő energiával ért be a boxba; technikai probléma miatt nem tudott elindulni a csereautójával, vagy 40-50 másodpercet vesztett, semmire nem ment merész viselkedésével. Körhátrányba került, de azt gyorsan ledolgozta – nem volt vesztenivalója, a többiek meg elengedték (miután rájuk szóltak rádión).


Buemi folyamatosan húzott el a mezőnytől és a második helyen lévő Lucas di Grassitól, és valami probléma volt a biztonsági autó mögött körözés során, mert a felügyelők vizsgálatot jelentettek be. Di Grassi lassan visszadolgozta magát Buemi közelébe, de nem tudta utolérni – pedig több energiát használt. Daniel Abt csereautójából a 38. körben fogyott ki az energia, többen lelassítottak a végére, mert nem bírták volna végig energiával – könnyű prédák voltak a megfelelő időben cserélő, több energiával rendelkező autóknak. – Have fun with him – tanácsolta a boksz Ronin Frijnsnek az utolsó előtti körben, amikor megérkezett az előtte haladó, de kevesebb energiával rendelkező autó mögé. Az utolsó kört az első ötből négyen – a vezető Buemi kivételével – mind 5 százalékkal kezdték meg, a korán autót cserélő Di Grassi lett a második, Nick Heidfeld kimaradt a nagy drámákból, és biztosan hozta be harmadik helyre a Mahindrát – a 2. és 3. helyezett is 1 százalékkal ért célba, nem tudtak végigmenni a levezető körön (ez a szabályok szerint ez megengedett).

formulae3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!