A szezon előtti tesztelés jó lakmuszpapírnak bizonyult, hiszen az ottani eredmények tükrözik a szezonnyitó futamon mutatott erőviszonyokat. Azt, hogy a Ferrari kitűnő munkát végzett a tél során, már Barcelonában is lehetett érezni, s Sebastian Vettel be is váltotta a reményeket Ausztráliában. A maranellóiak persze kitűnő stratégiai döntésükkel segítették a német pilótát, ezzel is javítva a csapat ezirányú renoméromlását. Bár a Ferrari jó formáját a tesztek előre mutatták, várható volt, hogy a Mercedes is hozza a tőle várt dominanciát. Bár a rajtelsőséget szombaton Hamilton megszerezte, végül nem tudta azt győzelemre váltani. A verseny elején vezetett a brit, de a csapat túl korán hozta be őt a bokszba, így a Ferrari kitűnő stratégiájával elé tudott vágni és Vettelt kihozták elé a pályára. A nem ilyen manőverekhez szokott Toto Wolff nem rejtette véka alá bosszúságát, s jó nagyot csapott dühében az asztalra.

Vettel és Hamilton között ugyanakkor ott autózott Max Verstappen is, akit a Mercedes pilótája nem igazán tudott ezen a pályán kielőzni, bárhogy is próbálkozott. Így Vettel növelni tudta előnyét az élen és onnan már nem lehetett őt letaszítani. A 2015-ös Szingapúri Nagydíj óta nem állt a dobogó tetején, így érthetően nagyon lelkes volt a ferraris pilóta, akinek egyébként ez volt a negyedik győzelme az „Ágaskodó Lóval”.
„Hihetetlen, köszönet mindenkinek ezért a fantasztikus nagydíjért. Erre volt szükségem, az egész csapat nagyon keményen dolgozott, a srácok nem sokat aludtak a gyárban és az autót nagyon nagy élvezet volt vezetni.” – szögezte le Vettel.

Hamilton bár megszabadult Verstappentől, de nem a pályán előzte meg a hollandot. A Red Bull pilótája friss gumikért bement a bokszba, de addigra már annyira le volt szakadva Hamilton Vetteltől, hogy nem tudta behozni hátrányát. Ráadásul Hamilton úgy érezte, hogy a motorerő az autójában néha kihagy, ami aggodalomra adhatott okot a Mercedesnél. Később szerencsére ez a gond megoldódott, így legalább Bottasnak nem volt lehetősége kielőzni illusztris csapattársát.
A másik Ferrarival versenyző Kimi Raikkönen ért célba a negyedik helyen. A finnt Max Verstappen követi az ötödiken. Felipe Massa „visszatérése” kifizetődőnek bizonyult. A másodvirágzását élő brazil pilóta a hatodik helyre hozta célba a Williamst.

A pinkbe fordult Force India erősen kezdett a tavalyi izmos befejezést követően. Sergio Perez hetedik, Esteban Ocon pedig tizedik lett. A nyolcadik és kilencedik helyen a Toro Rosso pilótái: Carlos Sainz és Danyiil Kvjat értek célba. Érdemes megemlíteni Antonio Giovinazzi teljesítményét, aki Pascal Wehrlein helyére ült be a Sauberhez. Az olasz a 12. helyen ért célba egy szinte ismeretlen autóval, ismeretlen pályán. Wehrlein még a januári Bajnokok Tornáján sérült meg, s nem sikerült 100 %-osan felkészülnie fizikailag a Forma-1 kihívásaira, így inkább csere mellett döntött a csapat. A fiatal olasz tesztpilóta élni tudott a lehetőséggel és megmutatta mire is képes.

Daniel Ricciardo hazai futama enyhén szólva sem az ausztrál pilóta szája íze szerint alakult. Már eleve öt rajthellyel hátrébb sorolták, mert sebességváltó cserét ejtettek meg a Red Bulljában. Aztán a bokszutcából kellett rajtolnia késve, mivel a sebességváltójában szenzorprobléma lépett fel. A futamot nem tudta befejezni. A máskor szélesmosolyú pilótának félre kellett állnia autójával, mert füst gomolygott belőle. Nem ért célba még további hat pilóta. Bár Stoffel Vandoorne két kör hátrányban, de célba ért, Fernando Alonsónak ez nem sikerült. Sem Jolyon Palmernek, sem az újonc Lance Strollnak.

2017-es Ausztrál Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Sebastian Vettel Ferrari 1:24:11.670
2. Lewis Hamilton Mercedes + 9.975
3. Valtteri Bottas Mercedes + 11.250
4. Kimi Raikkönen Ferrari + 22.393
5. Max Verstappen Red Bull + 28.827
6. Felipe Massa Williams +1:23.386
7. Sergio Perez Force India + 1 kör
8. Carlos Sainz Toro Rosso + 1 kör
9. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
10. Esteban Ocon Force India + 1 kör
11. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
12. Antonio Giovinazzi Sauber + 2 kör
13. Stoffel Vandoorne McLaren + 2 kör
14. Fernando Alonso McLaren Nem ért célba
15. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
16. Lance Stroll Williams Nem ért célba
17. Daniel Ricciardo Red Bull Nem ért célba
18. Marcus Ericsson Sauber Nem ért célba
19. Jolyon Palmer Renault Nem ért célba
20. Romain Grosjean Haas Nem ért célba

Az ausztrál futamot követően két hetet kapnak a csapatok a pihenésre és arra, hogy áttelepüljenek a kínai futam helyszínére, Sanghajba. A Kínai Nagydíjat ezúttal a versenynaptár második futamaként, 2017. április 9.-én rendezik meg. Tavaly Rosberg nyert Sanghajban, s Sebastien Vettel második lett. Most is Mercedes-Ferrari döntő várható az első helyért folyó csatában.

A világbajnokság eredménye az Ausztrál Nagydíj után
Pilóták:

1. Sebastian Vettel 25 pont
2. Lewis Hamilton 18 pont
3. Valtteri Bottas 15 pont
4. Kimi Raikkönen 12 pont
5. Max Verstappen 10 pont
6. Felipe Massa 8 pont
7.Sergio Perez 6 pont
8. Carlos Sainz 4 pont
9. Danyiil Kvjat 2 pont
10.Esteban Ocon 1 pont

Konstruktőrök:

1. Ferrari 37 pont
2. Mercedes 33 pont
3. Red Bull 10 pont
4. Williams 8 pont
5. Force India 7 pont
6. Toro Rosso 6 pont
7. Renault 0 pont
8. Sauber 0 pont
9. McLaren 0 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!