„Hú, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ma kijött ide. A mexikói rajongók a világ legjobbjai. Mindent megtettem, amit tudtam. Jól rajtoltam el, és nem igazán tudom mi történt a harmadik kanyarban, de elég helyet hagytam neki (Vettelnek) és mindent megpróbáltam azért, hogy visszajöhessek.” – szögezte le Hamilton „Soha nem adtam fel. Nem ilyen versenyt szerettem volna. A végéig küzdöttem. Köszönet a családnak, Istennek és a csapatnak.” – tette hozzá.

Bár ez volt Verstappen harmadik győzelme, az elhalványult Hamilton ünneplésének árnyékában. Ez talán nem túl jó érzés, de ezt el kell fogadni. Négyszeres világbajnoknak lenni nagy dolog, s Hamilton ennek a negyediknek is nagyon örült, különösen azután, hogy tavaly le kellett nyelnie a keserű pirulát Nico Rosberg világbajnoki címével. Izgalmasan indult a 71 körös Mexikói Nagydíj, s már-már attól félhettünk, hogy az esélyesek kiejtik egymást még a verseny elején, ami Hamiltonnak jött volna jól. Nem így lett. Nagy csata folyt Hamilton és Vettel között, össze is értek a rajtnál, s visszaestek a mezőnyben. Hátrébb kerültek, de végül mindketten célba értek, s ha nem is győzelemmel, de mégis világbajnok lett Hamilton.

A kettejük csatározása közben Vettel autójával kilyukasztotta Hamilton jobb hátsó gumiját. Mindketten bementek a bokszba, Hamilton új gumikért, Vettel pedig új orrkúpért és lágy abroncsokért, s ekkor már az volt a cél, hogy mindketten újabb bokszbeállás nélkül érjenek célba. Ez mégsem így lett, hiszen Brendon Hartley Toro Rossójának Renault motorja megadta magát, s emiatt virtuális biztonsági autós időszak következett. Ezt sokan kihasználták, így Vettel is, aki ultralágyakra váltott.

Nem a tegnapi nap volt a Renault motorok csúcsnapja. A francia motor nem bírta a magaslati oxigénhiányos levegőt, sorra haltak le az erőegységek. Az öt kieső pilótából négy Renault-motoros autóval hajtott. S miközben a Renault-motor hajtotta Red Bullal Verstappennek sikerült nyernie, Ricciardo autója lerobbant. Verstappen és Ricciardo helyzete mintha felcserélődött volna a szezon első részéhez képest. Akkor az ausztrál ért el jobb helyeket és szerzett zsinórban dobogós helyezéseket, Verstappen meg küszködött autójával és annak megbízhatatlanságával. Most Verstappen szerzi az első helyeket miközben Ricciardo célba sem ér (sem itt, sem az ezelőtti Austinban).

A verseny akkor kelt ismét életre, mikor Hamilton nem bírva a Wehrlein és Sainz mögötti szenvedést, szuperlágy abroncsokra váltott. Vettelnek 16 pontra lett volna szüksége, hogy életben tartsa világbajnoki reményeit, ami a második helyezést jelentette. Ekkor épp Valtteri Bottas haladt ebben a pozícióban. A Mercedes finn pilótája nem tudta kielőzni az élen haladó hollandot, de nyomás alatt tartotta.

Vettelnek nem sok reális esélye volt arra, hogy második legyen, csak abban reménykedhetett, hogy sokan kiesnek előle. A német közben a negyedik helyre ugrott, miközben a harmadikon Kimi Raikkönen haladt, de olyan messze, hogy esélytelen lett volna beérnie finn csapattársát, aki persze nyilván készségesen átadta volna helyét a bajnoki címért küzdő Vettelnek. Ráadásul eközben Hamilton nagy csata árán kielőzte Alonsót és a kilencedik helyre ugrott. Így már 333 pont volt a zsebében, ami Vettel 280 pontjához képest elegendő a vb címhez, bármi is történjen majd Brazíliában és a Abu-Dzabiban. Az ötödik helyre Esteban Ocon vitte célba autóját. A Force India pilótáját Lance Stroll, Sergio Perez és Kevin Magnussen követte. Két régi csapattárs, Hamilton és Alonso zárja az első tizet.

A Forma-1-es mezőny tagjai egy kicsit kifújhatják magukat, hiszen ezúttal két hét múlva (2017. november 12.) folytatódik a szezon. A mezőny marad a dél-amerikai kontinensen, hiszen a sokáig szezonzáró futamként funkcionáló Brazil Nagydíj következik Sao Paolóban.

2017-es Mexikói Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:36:26.552
2. Valtteri Bottas Mercedes + 19.678
3. Kimi Raikkönen Ferrari + 54.007
4. Sebastian Vettel Ferrari + 1:10.078
5. Esteban Ocon Force India + 1 kör
6. Lance Stroll Williams + 1 kör
7. Sergio Perez Force India + 1 kör
8. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
9. Lewis Hamilton Mercedes + 1 kör
10. Fernando Alonso McLaren + 1 kör
11. Felipe Massa Williams + 1 kör
12. Stoffel Vandoorne McLaren + 1 kör
13. Pierre Gasly Toro Rosso + 1 kör
14. Pascal Wehrlein Sauber + 2 kör
15. Romain Grosjean Haas + 2 kör
16. Carlos Sainz Renault Nem ért célba
17. Marcus Ericsson Sauber Nem ért célba
18. Brendon Hartley Toro Rosso Nem ért célba
19. Nico Hülkenberg Renault Nem ért célba
20. Daniel Ricciardo Red Bull Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Mexikói Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 333 pont
2. Sebastian Vettel 277 pont
3. Valtteri Bottas 262 pont
4. Daniel Ricciardo 192 pont
5. Kimi Raikkönen 178 pont
6. Max Verstappen 148 pont
7.Sergio Perez 92 pont
8. Esteban Ocon 83 pont
9. Carlos Sainz 54 pont
10. Lance Stroll 40 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 595 pont
2. Ferrari 455 pont
3. Red Bull 340 pont
4. Force India 175 pont
5. Williams 76 pont
6. Toro Rosso 53 pont
7. Renault 48 pont
8. Haas 47 pont
9. McLaren 24 pont
10. Sauber 5 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!