„A legfontosabb számomra az első kör volt, ahol az élen akartam maradni, mert ezután már a saját versenyemet futhattam. A biztonsági autós fázisban nem mentem ki a bokszba és a normál stratégiánkat követtem, s ez be is jött. Az abroncsok gyorsan koptak itt, de a bokszbeállások tökéletesek voltak, így tökéletes napunk volt, nagyon élveztem” – szögezte le a versenygyőztes holland pilóta.

Különleges hétvége volt ez a mostani, hiszen ez volt az idei szezon második sprinthétvégéje. A vasárnapi verseny időmérő edzését pénteken tartották, így a szombat teljes egészében a sprint jegyében zajlott. A 2023-as év második sprintgyőzelmét Max Verstappen szerezte meg. Őt a hétvégén gyengélkedő Sergio Perez követte, s a harmadik helyen Carlos Sainz ért célba. A hétvégére jósolt eső végül csak szombaton keserítette meg a pilóták dolgát. Vasárnapra tiszta, napos időben rendezték meg a főfutamot, amelyet a büntetések futamának is nevezhetnénk, olyan sok büntetést osztottak ki a hétvége során főként pályaelhagyásért a versenyfelügyelők.

Nagyon bosszantó lehet a mezőny többi része számára Max Verstappen dominanciája. Jelenleg 81 pontos az előnye az egyéni ponttábla élén a második helyezett Sergio Perezhez képest. Olyan kényelmesen vezetett az élen, hogy még egy utolsó kerékcserét is be tudtak nála iktatni, amivel a leggyorsabb körért járó egy pontot is elvitte. Bebiztosítja magát a holland a szezon hátralévő részére, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem lesz rá szüksége. A kérdés, hogy lesz-e más is, aki meg tudja őt és a Red Bullt közelíteni, vagy az egész évben a holland és osztrák himnuszt hallgathatjuk a versenyek végén.

A Ferrari összeszedte magát a hétvégére, s azután, hogy a sprintverseny dobogóján is képviseltette magát, a főfutamon is behúzta a második helyet Charles Leclerc révén. Carlos Sainz sprintfutamos dobogós helyét fejelte meg a főfutam negyedik helyezésével. Egyre jobban kezdik érezni a pilóták az autót. Nem lehet véletlen, hogy a Ferrari elnöke, John Elkan személyesen is részt vett a futamon és ezzel a csapat sikerességének szemtanúja lehetett.

Lando Norris, „A Nap Versenyzője” ért célba ötödikként, akit Fernando Alonso követett a hatodik helyen. A spanyol természetesen nem volt elégedett ezzel a helyezéssel, de az Aston Martinnak nem jött be ez a hétvége, s ezt előre is tudták. A két pilóta így is pontszerző helyen ért célba. Lance Stroll az utolsó pontot szerezte meg a tizedik helyezésért. A Mercedes meglepő módon alulteljesített Ausztriában. Lewis Hamilton és George Russell csak a hetedik és nyolcadik helyet tudta megszerezni, így biztosan azon lesznek a jövő hétvégi Brit Nagydíjon, hogy hazai pályán visszavágjanak. Ausztria nagyon kedvelt helyszín a versenynaptárban. Nem csoda, hogy 2030-ig meghosszabbította a Liberty Media a szerződését a Forma-1-es verseny promótereivel. Így még egy jó ideig versenyeznek majd itt a Forma-1-esek.

Folytatás egy hét múlva (2023. július 8.) Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon. Emlékezetesre sikerült az autósportok hazájában rendezett futam 2022-ben. Egy hatalmas, rajt utáni baleset, tüntetők, majd késhegyre menő csaták voltak egy futam alatt. Carlos Sainz szombati első pole pozícióját követően első Forma-1-es versenygyőzelmét is begyűjtötte Silverstone-ban. A második helyen Sergio Perez ért célba. Lewis Hamilton állhatott a bronzérmes helyre hazai közönsége előtt. Max Verstappen csak a hetedik lett.

2023-as Forma-1-es Osztrák Nagydíj eredménye
1. Max Verstappen Red Bull 1:25:33.607
2. Charles Leclerc Ferrari + 5.155
3. Sergio Perez Red Bull + 17.188
4. Carlos Sainz Ferrari + 21.377
5. Lando Norris McLaren + 26.327
6. Fernando Alonso Aston Martin + 30.317
7. Lewis Hamilton Mercedes + 39.196
8. George Russell Mercedes + 48.403
9. Pierre Gasly Alpine + 57.667
10. Lance Stroll Aston Martin + 59.043
11. Alexander Albon Williams + 1:09.767
12. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
13. Logan Sargeant Williams + 1 kör
14. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 1 kör
15. Nyck de Vries AlphaTauri + 1 kör
16. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 1 kör
17. Oscar Piastri McLaren + 1 kör
18. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
19. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
20. Nico Hülkenberg Haas Nem ért célba

A világbajnokság állása
Pilóták:
1. Max Verstappen 229 pont
2. Sergio Perez 148 pont
3. Fernando Alonso 129 pont
4. Lewis Hamilton 108 pont
5. Carlos Sainz 86 pont
6. Charles Leclerc 72 pont
7. George Russell 70 pont
8. Lance Stroll 43 pont
9. Esteban Ocon 31 pont
10. Lando Norris 22 pont

Konstruktőrök:
1. Red Bull 377 pont
2. Mercedes 178 pont
3. Aston Martin 172 pont
4. Ferrari 158 pont
5. Alpine 48 pont
6. McLaren 27 pont
7. Haas 11 pont
8. Alfa Romeo 9 pont
9. Williams 7 pont
10. AlphaTauri 2 pont