A Lotus csapatvezetője azt prognosztizálta, hogy idén már egyik pilótája sem gyűjt be első helyezést, de a jégember szokásához híven váratlan dolgot produkált. Azt mindenki tudta, hogy egy nagyon profi és gyors pilótáról van szó, s emiatt sokan a szezon elejére várták az első győzelmét, de a finn végül a szezon végén hozta a formát. A második és harmadik helyen a két világbajnoki aspiráns, Fernando Alonso és Sebastian Vettel ért célba. Jelenleg 10 pont a különbség közöttük a német pilóta javára, ez azonban még könnyen behozható az utolsó két futamon.

„Boldog vagyok, különösen a csapat miatt. Kemény szezonon van túl a csapat. Remélhetőleg ez egy kis megnyugvást ad, nem csak azoknak akik a munkát végzik, de a tulajdonosoknak is. Remélem ez megváltoztat mindent és több győzelmet érhetünk el még idén és jövőre is.” – mondta lakonikusan Räikkönen. Eseménydús versenyen vagyunk túl. Nem csak a sötétbe forduló futam nyújtott látványosságot a nézőknek, hanem a rengeteg történés is. Már a rajtnál nagyot alakított a futamgyőztes Kimi Räikkönen, aki az ezen a futamon nem igazán brillírozó Mark Webbert állva hagyva előzte ki. Lewis Hamilton volt a verseny legpechesebb pilótája, hiszen úgy tűnt, hogy az első kockából rajtoló pilóta még legalább egy futamgyőzelmet begyűjthet a wokingiak színeiben, de a technika ördöge végül kifogott rajta és a 19. körben félre kellett állnia autójával. Kimi Räikkönen számára ekkor nyílt meg a győzelem felé vezető út.

A biztonsági autónak kétszer is ki kellett látogatnia a pályára, először Nico Rosberg és Narain Karthikeyan csúnya karamboljakor. Az indiai autójának hidraulikus meghibásodása miatt drasztikusan lelassított, ami miatt a Mercedes fiatal pilótája eltalálta a HRT hátulját. Rosberg átszáguldott Karthikeyan feje felett és a pálya szélén csúnyán összetört autóval ért véget számára (és persze Karthikeyan számára) a verseny. Sebastian Vettel is elég sűrű hétvégén van túl. Üzemanyag szabálytalanság miatt a bokszutcából rajtoló pilóta a biztonsági autó mögött Daniel Ricciardo mögött körözött. Az ausztrál pilóta hirtelen lelassított és Vettel eltalálta a DRS zónát jelző táblát. Ez nem tett túl jót már így is megviselt autójának (Sennával korábban koccolta autóját), s kénytelen volt bemenni a bokszba. Vettel autóján ekkor az első szárnyának cseréje mellett, kerekeket is cseréltek és ez lehetővé tette számára, hogy a második helyre ugorjon Räikkönen mögé. A riválisok azon tépelődtek, hogy vajon Vettel lágy gumijai kitartanak-e a verseny végéig, de végül is bement friss gumikért és ekkor a negyedik helyre esett vissza Alonso és Button mögé. Mark Webber idegei eléggé tépázottak voltak a hétvégén. A rajtnál beragadt, majd mikor Alonso után ő is megpróbálta kielőzni Maldonadót, összeért a két autó és kipördült.

A Bernd Maylander vezette biztonsági autót másodszorra egy látványos balesetet követően kellett pályára küldeni. Paul di Resta, Romain Grosjean és Sergio Perez volt érintett a balesetben, meg persze a nem túl szerencsés Mark Webber is. Végül Sergio Perez kapott egy tíz másodperces büntetést a baleset és leszorítás miatt, s ezzel nagyon visszaesett a mezőnyben. Ezután kezdődött el Räikkönen, Alonso, Button és Vettel között a harc a dobogós helyekért. Alonso végül meglógott a mclarenes pilóta elől, s próbálta utolérni Räikkönent. Vettel hatalmas nyomás alatt tartotta Buttont és végül meg is kaparintotta a harmadik helyezést négy körrel a verseny vége előtt. Pastor Maldonadóé az ötödik helyezés Kamui Kobajasi és Felipe Massa előtt. Massa egyébként akkor esett vissza a mezőnyben, mikor Webberrel küzdve kipördült. Senna és di Resta összeszedte magát a karambolokat követően és a nyolcadik, valamint kilencedik helyre hozták célba autóikat. Az utolsó pont Daniel Ricciardóé lett.

Abu-Dhabi Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:45:58.667 2. Fernando Alonso Ferrari + 0.852 3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault + 4.163 4. Jenson Button McLaren-Mercedes + 7.787 5. Pastor Maldonado Williams-Renault + 13.007 6. Kamui Kobajasi Sauber-Ferrari + 20.076 7. Felipe Massa Ferrari + 22.869 8. Bruno Senna Williams-Renault + 23.542 9. Paul di Resta Force India-Mercedes + 24.160 10. Daniel Ricciardo Toro Rosso-Ferrari + 27.463 11. Michael Schumacher Mercedes + 28.075 12. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Ferrari + 34.096 13. Heikki Kovalainen Caterham-Renault + 47.764 14. Timo Glock Marussia-Cosworth + 56.473 15. Sergio Perez Sauber-Ferrari + 56.768 16. Vitalij Petrov Caterham-Renault + 1:04.595 17. Pedro de la Rosa HRT-Cosworth + 1:11.778 18. Charles Pic Marussia-Cosworth Nem ért célba 19. Romain Grosjean Lotus-Renault Nem ért célba 20. Mark Webber Red Bull-Renault Nem ért célba 21. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes Nem ért célba 22. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth Nem ért célba 23. Nico Rosberg Mercedes Nem ért célba 24. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes Nem ért célba Leggyorsabb kör: Sebastian Vettel, 1:43.964

A Forma-1-es cirkusz halad tovább, hiszen már novembert írunk, de még mindig két futam hátravan a 2012-es szezonból. Egy teljesen ismeretlen pályán, Austinban állnak rajthoz a pilóták két hét múlva (2012. november 18.) az USA Nagydíjon. Mivel mindenki számára idegen a terep, megjósolhatatlan, kinek áll majd a zászló.

A világbajnokság eredménye az Abu-Dhabi Nagydíj után

Pilóták: 1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 255 pont 2. Fernando Alonso Ferrari 245 pont 3. Kimi Räikkönen Lotus-Renault 198 pont 4. Mark Webber Red Bull-Renault 167 pont 5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 165 pont 6. Jenson Button McLaren-Mercedes 153 pont 7. Felipe Massa Ferrari 95 pont 8. Nico Rosberg Mercedes 93 pont 9. Romain Grosjean Lotus-Renault 90 pont 10. Sergio Perez Sauber-Ferrari 66 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull-Renault 422 pont 2. Ferrari 340 pont 3. McLaren-Mercedes 318 pont 4. Lotus-Renault 288 pont 5. Mercedes 136 pont 6. Sauber-Ferrari 124 pont 7. Force India-Mercedes 95 pont 8. Williams-Renault 73 pont 9. Toro Rosso-Ferrari 22 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!