Mivel ez a pálya a sivatag közepén található, így ez megkülönbözteti a többi versenyhelyszíntől. Idén a csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy még a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt februárban teszteljenek a pályán, így minden résztvevő csapat értékes idei adatokkal rendelkezik, így nagy meglepetések nem érhetnek senkit. A hétvégén szintén
itt Bahreinben rajtol a GP2-es versenysorozat.

Mivel alig egy hét telik el a Malajziai és a Bahreini Nagydíj között, sok
változás nem történt a csapatok háza táján. Az Európától való távolság és az idő rövidsége sem tette lehetővé a komolyabb fejlesztéseket. Várhatóan túl nagy különbség nem lesz ezen a futamon. A Ferrarik és McLarenek dominanciája várható, s őket követi majd szorosan a BMW csapata.

A Ferrari biztosan megpróbál visszavágni a McLarennek, főleg mivel az olasz sajtó neves képviselői nagyon lehúzták a két pilóta, elsősorban Massa malajziai teljesítményét. Sokak szerint a Bahreinben tavaly még Renault színekben győzedelmeskedő Alonso számára áll majd itt is a zászló. Ami a BMW-t illeti, Nick Heidfeld sokáig panaszkodott arra, hogy a pénteki teszteken a csapat tesztpilótái vehetnek csak részt, pedig nagyon fontos lenne a pilóták számára is ez a teszt az autó beállítása szempontjából. Most Szahírban megvalósul Heidfeld kívánsága, ugyanis Sebastian Vettel és Timo Glock is más versenysorozatokban érdekelten igazoltan hiányzik majd. Mario Theissen mindenesetre ígéretet tett, hogy felülvizsgálják majd, hogy ez a gyakorlat rontja-e a pilóták teljesítményét.

A címvédő világbajnok Renault közben keményen dolgozik azon, hogy
megtalálja, vajon miért nem tud a csapat lépést tartani a riválisokkal,
különösen azzal a McLarennel, amely tavaly a Renault közelébe sem tudott férkőzni. Talán már bánja Flavio Briatore csapatfőnök, hogy elengedte a címvédő világbajnokot. A pilóták az autó tapadására panaszkodnak, de közben kiegyensúlyozatlan a két pilóta teljesítménye, s ez más csapatoknál is tapasztalható. Így bár a gumifronton minden rendben, még mindig nem tudják a mérnökök, hogy hogyan is lehetne kiegyensúlyozott és megbízható teljesítményt elérni.

Ezen a hétvégén vége lesz a tengerentúli versenyek sorozatának, és a mezőny visszatér Európába, s ezúttal rendhagyó módon nem a San Marino, hanem a barcelonai Spanyol Nagydíjjal kezdetét veszi a szezon hagyományos európai része. A sajátos Melbourne-i pálya, a forró és párás Malajzia és a sivatagi Bahrein nem a mezőny igazi teljesítményét mutatta meg. Az európai terepen eldől majd, hogy igazából ki mit tud kihozni 2007-es autójából.