Alig kezdődött el a szezon, s az első négy győzelmet a Mercedes pilótái húzták be. Lewis Hamilton három győzelmével kiemelkedik a mezőnyből. Lenyugodott a brit pilóta, magánéleti zűrjei is elültek, s látható, hogy ha minden oldalról rendben van, hozza az eredményeket. Hiába tűntek más
pilóták és csapatok is esélyesnek a téli tesztek alapján, úgy tűnik a Mercedes hatalmas előnyre tett szert. A többi élcsapat keményen dolgozik azon, hogy ez megváltozzon, s erre ha nyílik esélyük, az most lesz, az európai futamok megérkezésével. Bahreinben nagy izgalmakat okozott a Hamilton-Rosberg párharc, s a nagyon magabiztossá váló Hamilton elmondta, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjön meg. Hamilton azonban hiába nyert meg három futamot, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően csapattársa, Nico Rosberg vezeti az egyéni ponttáblát. Igaz, a német négy pontos előnye könnyen behozható.

Hamilton szerint a Mercedesnek nincs akkora előnye, mint az kívülről látszik. A Ferrari és a Red Bull lehet a német istálló fő riválisa. „Sok futam van még hátra, így nem lehet megjósolni, hogy mi fog történni. A Ferrari nagy lépést tett előre (Kínában). Még nincs olyan tempójuk, mint nekünk, de a 10. helyről (Bahreinben) előrejönni a harmadikra, elég meggyőző teljesítmény. A Renault szintén javítani fog a motorján a következő versenyre. Nem állhatunk karba tett kézzel. Tovább kell fejlődnünk, s biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog nekünk.” – szögezte le magabiztosan a brit pilóta.

Míg a Renault-motoros csapatok az új motorfejlesztésektől, addig a Ferrari új csapatvezetőjétől várja a csodát. A maranellói gárda szerint Kimi Raikkönen kezdeti szenvedéseinek is hamarosan vége szakadhat. A finn pilóta elégedetlen volt azzal, ahogyan az F14 T fékezéskor és a kanyarbejáratokban viselkedik. Bár a csapat nagyon dolgozik azon, hogy megoldja ezeket a gondokat, még messze az alagút vége. Ez Kínában is látható volt, amikor is Alonso a harmadik helyen ért célba szemben Raikkönen nyolcadik helyezésével. Sok idő eltelt Kína óta, s az első európai versenyre már sok minden megoldódhatott. Közben a héten állítólag Ross Brawn Maranellóban járt a Ferrarinál, állítólag baráti látogatásra. Mint ismeretes korábban a brit szakember neve is felmerült Stefano Domenicali volt csapatfőnök lehetséges utódjaként.

Az idei év nagy meglepetését hozó Force India a konstruktőri ponttábla harmadik (!) helyén várja a hétvégi futamot. A csapatvezető Vijay Mallya szerint azonban ez lehet az év első nagy fordulópontja, hiszen a sok új fejlesztés fenekestől felforgathatja az erőviszonyokat. Mallya szerint az idei év lesz az eddigi legsikeresebb a csapata számára. „Azt gondolom, hogy nagyon elégedettek lehetünk az eddigi első négy futamon nyújtott teljesítményünkkel. Pontszerző helyen értünk célba minden futamon. Sergio dobogós volt, Nico pedig soha nem ért célba a hatodiknál rosszabb helyen. A 2013-ban szerzett pontjaink 70%-át már megszereztük, s ezzel teljes mértékben elégedettek lehetünk.” – szögezte le a csapatfőnök.

A verseny és a pálya

Ez a versenypálya igazán próbára teszi az autók aerodinamikáját, hiszen gyors és lassú kanyarkombinációkkal van tele. A hosszú célegyenes után erősen kell fékezni az első kanyarba menet, s ez azon kevés lehetőségek egyike, ahol előzni lehet a pályán. Hétvégére napos időt jósolnak az időjósok, így a szokásos változékonysággal most valószínűleg nem kell számolnia a csapatoknak. A 66-körös Spanyol Nagydíj május 11.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,655 km, a teljes versenytáv 307,104 km. A körrekordot Kimi Raikkönen tartja 2008-ból, ideje 1 perc 21,670 másodperc. 2013-ban Fernando Alonso révén Ferrari-siker született Spanyolországban. A spanyol pilóta ideje 1:39:16.596 volt. A második helyen Kimi Raikkönen (Lotus) ért célba. A bronzérmes hely Felipe Massáé (Ferrari) lett.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!