Ismét a nyári szünet előtti utolsó felvonásként rendezik meg nálunk a Forma-1-es nagydíjat, így nagyon fontos lesz a csapatoknak, hogy jól zárják a szezon első részét és eredményekkel a hátuk mögött kezdjék meg jól megérdemelt pihenőjüket. A magyar pályát mindig is nehéznek tartották a csapatok, Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes – a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.

Ez az a pálya, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a jó szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest közelségéhez. Ennek ellenére még mindig azt tartják a magyar pályáról, hogy nehéz rajta előzni. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy helyet, a célegyenest jelölte ki DRS zónaként, így ezúttal kettő helyett egy helyen lehet majd könnyíteni az előzést.

A Magyar Nagydíjakról elmondható, hogy általában forróságban zajlanak, de az elmúlt néhány futamot követően ezúttal sem kell ezzel a problémával a csapatoknak foglalkozniuk, hiszen a szokásos forróság helyett hűvösebb idő és esetleges záporok fogadják majd a ringre kilátogatókat. Ez nehezítheti majd az autók beállítását. Idén több külföldi szurkoló várható a hétvégére, de a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a magyar rajongók sem maradjanak le az év egyik legnagyobb hazai sporteseményéről. A vidékiek számára minimálisra csökkentették a pályára való kijutás költségeit, várhatóan Bruce Willis és Brian Adams is kilátogat majd a versenyre.

2011-ben Jenson Button már második Magyar Nagydíj-győzelmét gyűjthette be a Hungaroringen, s bár mostanában nem megy olyan jól neki, mint a szezon elején, azért komoly esélyesként kell a brit pilótával számolni a hétvégén. A legutóbbi német futamon előrébb lépett, hiszen a dobogóra már sikerült felállnia, s kérdés, hogy ezen a formán tovább javítva esetleg haza tudja-e vinni harmadik magyarországi győztes trófeáját. Ebbéli igyekezetében bizonyára gátolni próbálja majd őt a Red Bull és a Ferrari élpilótája, Sebastian Vettel és Fernando Alonso. Mindkét pilóta kitűnő formában van az idei szezonban, Buttonnal együtt ők hárman álltak a németországi dobogón (bár Vettel a büntetése miatt visszaesett az ötödik helyre), arról nem is beszélve, hogy 2011-ben és 2010-ben is ott állt a magyarországi dobogón e két nagyon tehetséges pilóta. Nem kizárt, hogy a hétvégi győztes a Button-Vettel-Alonso trióból kerül ki.

A verseny és a pálya

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. Nagy a tapadása a pályának a versenyvonalon, de azon kívül, ahol elég poros, a tapadás kicsi. A hidegebb idő, valamint az eső pedig még ronthat is ezen. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból. Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban.

 

A 70-körös Magyar Nagydíj július 29.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc. 2011-ben Jenson Button (McLaren) nyerte meg a futamot. A brit pilóta győztes ideje 1:46:42.337 volt. A második helyen Sebastian Vettel ért célba a Red Bullal, míg a bronzérmes helyezés Fernando Alonsóé (Ferrari) lett.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!