Nemrég jelentette be a Volkswagen konszern, hogy radikálisan csökkenti versenysport-kiadásait, a Volkswagen WRC- és az Audi LMP1-program leállítása éves szinten vagy 300 millió eurós megtakarítást jelent a cégnek. Azonban ez nem jelenti azt, hogy eltűnnek a márka autói az említett versenysorozatokból, hiszen jelenleg épp arról tárgyalnak több érdeklődővel is, hogy folytassák a versenyzést. Egy feltételt támaszt a Volkswagen: neki ne kerüljön pénzbe a versenyeztetés, ezért cserébe még arra is hajlandó, hogy a járművek fejlesztésében dolgozó mérnököket is a befektetők rendelkezésére bocsátja.
vw2Fotó: Redbull.com
A Volkswagen lényegében készre fejlesztette a jövő évi új szabályoknak megfelelő Polo R WRC versenyautót, a homologizációt is időben elvégzi, úgyhogy ha sikerül megállapodni a jelenleg még ismeretlen befektetővel, akkor akár a januári Monte Carlo Ralin is rajthoz állhat a versenyautó. A pletykák szerint a Red Bull és Qatar állam támogatását is élvező Nasser Al-Attiyah lehet a befutó, aki mellett még legalább egy pilóta lenne az új WRC-csapatban.

Wolfgang Dürheimer arról is beszélt, hogy az Audi World Endurance Championship versenysorozatának továbbviteléhez is keresnek befektetőt. Itt nehezebbnek látszik a megfelelő partner megtalálása, hiszen itt elmondása szerint műszakilag más színvonalon van a technika, ami sokkal komolyabb mérnöki hátteret követel.

vw3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!