Fernando Alonso idei negyedik győzelmét zsebelhette be, s így tíz ponttal növelte előnyét az egyéni ponttáblán a még mindig második Räikkönennel szemben. A Renault megerősítette az első helyét a konstruktőrök között is.

“Már a rajttól kezdve aggódtam, mivel Ralf eltalálta az autómat. Azt hittem talán megsérült az autó és emiatt ki kell állnom. Néhány körrel később nyilvánvaló lett, hogy minden rendben van, így innentől kezdve csak nyomtam a gázpedált, a stratégiát követtem és próbáltam jó helyen célba érni. Az autó jól ment ma, könnyű volt vezetni, és a stratégia is tökéletesen sikerült. Elég boldog voltam a második hellyel az utolsó bokszbeállás előtt, majd a csapat mondta, hogy Räikkönennek gondja van és még jobban kéne hajtanom. Ekkor mentem le a pályáról, mivel 100%-on hajtottam és hibáztam. A mai teljesítményünk mutatja, hogy még mindig mi vagyunk a vezetők, és mindkét autó gyors. Azt gondolom, ma bebizonyítottuk, hogy mi tényleg megharcolunk azért a világbajnoki címért” – nyilatkozta boldogan a győztes.

A verseny eseménydúsan vette kezdetét. Kimi Räikkönen könnyűszerrel vette át az első helyezést az életében először a pole pozícióból rajtoló Williams-szes Heidfeldtől, s akkor vesztette el a versenyt, mikor Jacques Villeneuve-öt lekörözve nagyot blokkolt, majd később a fűre tért és megsértette a padlólemezét és a jobb első abroncsát. David Coulthard ért célba a negyedik helyen. A skót pilóta kihasználta az első körben bekövetkezett balesetet (és az azt követő káoszt) Mark Webber és Juan-Pablo Montoya között. Ebben a balesetben Mark Webber kiesett, Montoya, aki ekkor a harmadik helyen autózott már, visszaesett a mezőnyben, s végül a hetedik helyen ért csak célba. Ron Dennis ezúttal nem hagyja el széles vigyorral az arcán a Nürburgringet.

A Bridgestone abroncsok jól muzsikáltak. Mégis a Ferrarinál ezúttal Rubens Barrichellónak termett babér a bronzérmes helyezéssel. Michael Schumacher nem igazán tudott jó tempóban haladni, s 20 másodperccel ért célba David Coulthard mögött az ötödik helyen. Miközben Alonso ismét értékes pontokat gyűjtött maga és csapata számára, addig Giancarlo Fisichella a hatodik helyre tudta behozni kék-sárga betontorpedóját. Az Ausztrál Nagydíj győztese a kilencedik rajthelyről indult volna el, de lefullasztotta autójának motorját a rajtrácson, így a bokszutcából kellett elrajtolnia. Az olasz pilóta igazán szép teljesítményt ért el a pontszerző hellyel.

Érdemes még szót ejteni a kétfutamos kizárás után visszatérő BAR-Hondáról, amely csalódással hagyja el Németországot. A pihenő szemmel láthatólag nem tett jót a csapatnak, hiszen Jenson Button a tizedik lett, míg Takuma Sato is csak a tizenkettedik helyre kormányozta célba autóját. A csapatnak még sokat kell ahhoz dolgoznia, hogy megpróbáljanak tavalyi formájuknak legalább a nyomába érni.

Az Európa Nagydíj végeredménye:

1. Fernando Alonso Renault 1’31″46.648 2. Nick Heidfeld Williams-BMW + 0’16″567 3. Rubens Barrichello Ferrari + 0’18″549 4. David Coulthard Red Bull Racing + 0’31″588 5. Michael Schumacher Ferrari + 0’50″445 6. Giancarlo Fisichella Renault + 0’51″932 7. Juan-Pablo Montoya McLaren-Mercedes + 0’58″173 8. Jarno Trulli Toyota + 1’11″091 9. Vitantonio Liuzzi Red Bull Racing + 1’11″529 10. Jenson Button BAR-Honda + 1’35″786 11. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes + 1 kör 12. Takuma Sato BAR-Honda + 1 kör 13. Jacques Villeneuve Sauber-Petronas + 1 kör 14. Felipe Massa Sauber-Petronas + 1 kör 15. Tiego Monteiro Jordan-Toyota + 1 kör 16. Narain Karthikeyan Jordan-Toyota + 1 kör 17. Christijan Albers Minardi-Cosworth + 2 kör 18. Patrick Friesacher Minardi-Cosworth + 3 kör 19. Ralf Schumacher Toyota + 26 kör 20. Mark Webber Williams-BMW + 26 kör A világbajnokság eredménye az Európa Nagydíj után Pilóták: 1. Fernando Alonso 59 pont 2. Kimi Räikkönen 27 pont Jarno Trulli 27 pont 4. Nick Heidfeld 25 pont 5. Mark Webber 18 pont 6. Giancarlo Fisichella 17 pont Ralf Schumacher 17 pont 8. Michael Schumacher 16 pont Juan-Pablo Montoya 16 pont 10. Rubens Barrichello 15 pont David Coulthard 15 pont Konstruktőrök: 1. Renault 76 pont 2. McLaren-Mercedes 53 pont 3. Toyota 44 pont 4. Williams-BMW 43 pont 5. Ferrari 31 pont 6. Red Bull 19 pont 7. Sauber 7 pont

A Formula-1-es mezőny ezúttal vad tesztelésbe fog Európa versenypályáin, hiszen két hét múlva a tengerentúlon, Montrealban rendezik meg a Kanadai Nagydíjat (2005. június 12). Így ezúttal a csapatok logisztikáért felelős tagjai kerülnek előtérbe: össze kell pakolniuk s mindent elküldeni a tengerentúlra.