Curtiss V8


Glenn Curtiss a XX. század elején már a repülőgépipar egyik legendája volt, kísérleti légi járművei miatt különösen nagy tisztelet övezte. Curtissnek azonban nemcsak a repülés, hanem a motorkerékpárok is a szenvedélyei közé tartoztak és elhatározta, megépíti a világ leggyorsabb kétkerekűjét. A June Bug repülőgépet hajtó léghűtéses V8-as blokkra esett a választása, amely 4,4 literes lökettérfogatból 40 lóerőt szabadított fel. Az egyszerűen Curtiss V-8 névre keresztelt, 1906-ban épített masina be is váltotta a reményeket, 1907-ben ugyanis Glenn Curtiss 219 km/órás tempót ért el vele, amivel nem hivatalos sebességrekordot is döntött! A gép érdekességét nem csak a kerékpárszerű váza adta, hanem az is, hogy a 125 kg-os menetkész tömegből önmagában a V8-as erőforrás 68 kg-ot tett ki!

Moto Guzzi V8


1955-re a Moto Guzzi már mindenféle gépet gyártott, volt köztük egyhengeres, V2-es, sorkettes, és négyhengeres is, aztán a versenyrészleg nagyot álmodott: Giulio Cesare Carcano vezényletével V8-as motort fejlesztettek, méghozzá 499 cm3-es lökettérfogattal! Felülfekvő vezérműtengelyeivel, hengersoronkénti karburátoraival és komapktságával igazi mérnöki bravúr volt a V8-as, 78 lóerős teljesítménye pedig akár 280 km/óráig is gyorsíthatta a versenymotort. A fékek és a futómű miatt azonban a V8-asból képtelenség volt kimotorozni a maximumot, és ahelyett, hogy a perifériát továbbfejlesztette volna a Guzzi, inkább 1957-ben elmeszelték a projektet. Ettől függetlenül az olasz márka történetének egyik legismertebb motorjává vált.

https://youtu.be/ie8HLAa5HYQ

Morbidelli V8


Giancarlo Morbidelli a 70-es és 80-as években nagy sikereket ért el a versenysportban, motorjaival három 125-ös és egy 250-es világbajnoki címet is bezsebeltek. A legkülönlegesebb Morbidelli azonban nem egy versenymotor, hanem egy túragép volt, melyet 1994-ben mutattak be. A V8 névre keresztelt modell már önmagában külsejével is kivívta a tiszteletet (még a New York-i Guggenheim Múzeumban is kiállították), de az igazi különlegességét a 847 cm3-es, nyolchengeres blokk adta, amelynek fejlesztésben a Cosworth segédkezett – a 120 lóerős teljesítményt kardánhajtás továbbította a hátsó kerékhez. Az olasz gép azonban annyira drága volt, hogy totális piaci kudarcra volt ítélve, a V8-asok pedig leginkább magángyűjtemények féltve őrzött kincsei lettek.

Boss Hoss


Ha valaki azt mondja, hogy V8-as motorkerékpár, akkor jó eséllyel az amerikai Boss Hoss ugorhat be. A Tennessee-ben működő cég 1990 óta gyárt nyolchengeres gépeket, pontosabban Chevrolet blokkos óriáscruisereket. Az elmúlt 30 évben az 5,7 literes small blockon át a 8,1-es big blockig számos gigászi erőforrás került a Boss Hoss típusaiba, amelyeket a vevők nem csak a teljesítményük miatt imádnak, állítólag a V8-as erőforrás kiegyensúlyozottsága is élmény. 2006 óta európai típusbizonyítványt is kaphatnak a Boss Hossok, így akár egy 7,3 literes, 560 lóerős bestiát is vehetünk az amerikai cégtől, feltéve ha van rá 60 ezer dollárunk.

LIVE 2019 Boss Hoss Bike Show

Közzétette: Boss Hoss Cycles – 2019. szeptember 28., szombat

PGM V8


Paul G. Maloney mérnökként megjárta a Formula-1-et és a MotoGp-t is, majd vállalkozást alapított, hogy őrült motorokat dobjon piacra. A 2016-ben debütált PGM-V8-ba egy saját fejlesztésű, 2,0 literes blokkot építenek, méghozzá keresztbe! A 334 lovas blokk ellenére a modell “csak” 242 kg-ot nyom a mérlegen, az Öhlins futómű miatt pedig egészen biztos, hogy nem támolyog az úton. Az ausztrál cég nem spórolt a minőségi összetevőkkel, a fékeket a Brembo, a felniket a Marchesini, a kipufogót pedig az Akrapovic szállítja.

Lazareth LM847


A francia Lazareth hosszú ideje épít extrém járműveket, például V12-es hibrid hot rodot is készítettek már! A cég leghíresebb alkotása viszont az LM847-es motorkerékpár, amely 2,6 méteres hosszával és 400 kg-os tömegével egy igazi óriás. A gépbe a Maserati 4,7 literes, 470 lovas V8-asát építették, és a dupla kerekes felépítés ellenére Ludovic Lazareth szerint meglepően könnyű a terelgetése. Az LM847-es ugyanakkor nem csak blokkja, hanem a felépítése és egyedi formája miatt is méltán lett világhírű.