Még sosem kínált a Harley ilyen jellegű motort. A felhasználási kör miatt haspáncél is elérhető a Pan Americához

Matt Levatich, a Harley-Davidson korábbi vezérigazgatója indította el a márka More Roads stratégiáját, amelynek lényege, hogy új kategóriákba lépve csábítanak magukhoz vevőket. Az előremenekülés oka egyszerű: ha szépen, lassan is, de tendenciózusan csökkentek a márka eladásai, és az a trend is kirajzolódott, hogy világszerte egyre kisebb az igény a cruiserekre és a hatalmas túramotorokra. Azt gondolnánk, hogy a Harley vezetőségének vállára ólomsúlyként nehezedtek a több mint 100 éves cég tradíciói, de nem voltak szívbajosak, hiszen piacra dobták a maga nemében még mindig egyedülálló LiveWire elektromos motort, és bevállalták a korábban bevállalhatatlant is: a Pan Americával a túraendurók mezőnyében próbálnak szerencsét!

A digitális műszeregység szabadon konfigurálható. Ha a vezető kíváncsi rá, az olajnyomást vagy az akkumulátor feszültségét is ellenőrizheti

A bátor tervhez komoly anyagi erőforrásokat kellett megmozgatni, hiszen a Harley korábban még hasonló motort sem gyártott. Nem volt meglévő blokk vagy váz, a nulláról kellett elkezdeni mindent. Az acél csővázhoz teherviselő elemként rögzített, 1250 cm3-es V2-es a 60 fokos hengerszögével sem utal a 45 fokos, klasszikus léghűtésesekre, miközben teljesítményével is egy másik ligában játszik – a Revolution Max erőforrás 150 lóerejével az eddigi legerősebb utcai Harley-blokk. Itt aztán szó sincs hagyományőrzésről, a szívó és kipufogó oldalon is változó szelepvezérlést alkalmaznak, a keveréket hengerenként két-két gyertya gyújtja be, a dugattyúk pedig amellett, hogy kovácsoltak, olajsugár akadályozza meg a túlhevülésüket. A hőelvezetésre is nagy gondot fordítottak, a hengerfal egy speciális szilícium-nikkel-karbid ötvözetből készült bevonatot kap, és természetesen a folyadékhűtéses rendszert is úgy méretezték, hogy extrém körülmények között is megfelelő legyen a hőháztartás. Mivel világkerülő kalandmotorról van szó, az sem mellékes, hogy a Revolution Max 91-es oktánszámú benzinnel is tökéletesen működik! És persze nem lenne hű önmagához a Harley, ha a hangélménnyel nem foglalkoznának: az ígéretek szerint a V2-es a 90 fokos gyújtáselékeléssel kifejezetten dögösen szól.

Változó szelepvezérlést és dupla gyújtógyertyákat alkalmaz a Harley az új Revolution Max erőforrásnál. Még jobban kiemeli a V2-es hangját a Screamin Eagle kipufogórendszer

A Harley-Davidsonnál a formatervezési koncepció egyik lényeges eleme, hogy a blokk hangsúlyos legyen. Így van ez a Pan Americánál is, de ezt leszámítva aligha akad olyan részlet vagy megoldás, amely a márka többi modelljét idézné. Az elsőre roppant megosztó, de kétségkívül jellegzetes fejidom egy high tech full-LED-es fényszórót rejt, amely kanyarkövető is, pontosabban 8, 15, illetve 23 fokos dőlésszögnél egyre több kiegészítő dióda aktiválódik. Miközben a technikai színvonal a Brembo fékrendszerrel, a dőlésérzékeny kipörgésgátlóval, a tempomattal és a TFT-kijelzős műszerfallal az elvárható kötelezőt hozza, az 550 euróért rendelhető ARH (Adaptive Rider Height) rendszer világújdonság. A félaktív futóművel ellátott verziók rugóstagjai megálláskor lejjebb engedik az egész motort, így könnyebb leszállni. A kényelem természetesen fontos szerepet játszik a vásárlókörnél, így a két pozícióban rögzíthető ülés, illetve a négy fokozatban, kézzel állítható szélvédő is említésre méltó.

Ami a tereptulajdonságokat illeti, a bázis futómű és a félaktív Showa rendszer egyaránt 191 mm-es rugóúttal büszkélkedhet, és legyen szó az alapverzióról vagy a drágább Special-ről, a rögzítőcsavarokat a motor alján besüllyesztették, hogy egy esetleges sérülés ne tegye tönkre a csavarok fejét. Ugyanakkor meglepő, hogy a Special sem kap alapból sűrűn küllőzött terepfelniket, a Harley 400 eurós felárat kér a szettért. Az opciós lista igencsak hosszú, a Screamin Eagle kipufogórendszertől elkezdve a középállványon át a gyári kofferekig számos tétellel lehet növelni az induló árakat. Az alapmodell 13 070, illetve a Special 15 015 eurós ára viszont kifejezetten meglepő: miközben a Softail és Touring modellek ára finoman szólva is öntudatos, a Pan America a szegmens kedvezőbb árfekvésű típusai közé tartozik. Szóval, bármennyire is furcsa, de lehet, hogy a nagy túraendurók szegmensében pont egy amerikai gép írja majd át az erőviszonyokat!?

Harley-Davidson Pan America 1250
Lökettérfogat: 1250 cm3
Hengerek/szelepek: V2/8
Max. teljesítmény: 112 kW (152 LE) 8750/perc
Max. forgatónyomaték: 128 Nm 67500/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1580 mm
Üzemanyagtank: 21,2 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R19/170/60 R17
Menetkész tömeg: 245 kg
Alapár: 13 070 euró