Nehéz olyan dolgot mutatni a különleges motorkerékpárok piacán, amitől az kitűnik a tömegből, de a 2001-ben alapított Vyrus manufaktúra a lengőkaros első felfüggesztésének és kerékagy-kormányzásának köszönhetően még mindig ott van a topon.

Ennek a nehéz megoldásnak az előnye, hogy nagy sebességű kanyarodáskor is semlegesen viselkedik a gép, illetve hogy még erős fékezéskor se bukik előre. Persze hátrány is van, de úgy ítélik meg a Vírusnál, hogy a nagyobb tömeg nem túlságosan nagy ár. A legújabb alkotásuk a 986 M2 elnevezésű gép, amelynek a Honda CBR600R az alapja, változatlanul veszik át a motorblokkot, ami azonban jelen esetben a váz teherhordó része. Egyébként 750 darab, túlnyomórészt kézzel készített alkatrészből áll össze az alkotás, amelyet természetesen csak megrendelésre készítenek – legfeljebb 50 darabot.

Kétféle formában lehet megvásárolni a karbon karosszériás Vyrus 986 M2-t, egyfelől ott a gyár által a megrendelő kívánságának megfelelően teljesen készre épített változat, a tényleges motorkerékpár, illetve a kedves ügyfél kérheti szétszerelve is, hogy majd ő összerakja. Utóbbi esetben 25 000 euró az ár.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!