Az 1119-es út Komárom-Esztergom megye egyik legveszélyesebb útszakasza – pláne motoros szemszögből. Ez a legrövidebb és legkacskaringósabb útvonal Tatabánya és Esztergom között. A pálya vonzó a motorosoknak, egy-egy szezonban számtalan kétkerekű dübörög végig a szerpentinen. Ám amennyire kalandos, annyira veszélyes is a szakasz, hiszen számos motorbaleset történt az 1119-esen: nem mindenki figyel arra, hogy kell helyesen és biztonságosan bevenni egy-egy ívesebb kanyart, és a motoros kicsúszik. Bár az elmúlt években több, a veszélyes útszakaszra figyelmeztető táblát is kitettek a szakaszon, a helyzeten ez nem javított. Az elmúlt három évben a Héreg-Bajna közti szakaszon összesen 10 súlyos és 4 könnyű baleset történt, elsősorban motorosok részvételével.

Ennek megelőzésére festett fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Dorogi Rendőrkapitánysággal karöltve az új és rendhagyó útburkolati jelet a Bajna és Héreg közti hegyi szakaszra, illetve egy 50 kilométer/órás sebességkorlátozást jelző táblát is kihelyeztek. A helyszínen Málnás Zsolt, a Dorogi Baleset-megelőzési Bizottság vezetője, és Geszler Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetője beszélt az új felfestés technikai részleteiről.

Új, motorosokat védő táblákat és felfestést avatnak az 1119-es úton

Közzétette: Kemma.hu – 2020. augusztus 11., kedd

A felfestés megvalósításához egyébként az ismert motoros bloggertől, Fodor Donát „Dodortól” is tanácsot kért a Közút, így egy teljesen motorosbarát útburkolati jelet valósítottak meg. A helyszínen Soviczki Gábor motoros, a dorogi rendőrség őrnagya be is mutatta a kanyar helyes használatát. Mint az őrnagy elmondta: a megfelelő, azaz az 50 kilométer per órás sebesség megválasztásával a kanyar biztonságosan bevehető a vonalvezetés mentén. hozzátette. a motorbalesetek jó része azért történik, mert a motoros nem méri fel a kanyar ívét. A kanyart túl gyorsan veszi be, ám nem tudja korrigálni az, és így kisodródik.

Új tábla és felfestés az 1119-es úton:így használja helyesen a motoros a kanyarbanTovábbi részletek: https://www.kemma.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/uj-felfestest-kapott-az-1119-es-ut-a-motorbaleseteket-megelozeseert-2822153/

Közzétette: Kemma.hu – 2020. augusztus 11., kedd

Nyitókép: Walczer Patrik / 24 Óra