Noha korábban már hivatalos képeket is lehetett látni, amelyeken Kiwi nevet viselt az autó, végül Baojun Yep néven dobják piacra a Suzuki Jimny által inspirált villanymotoros szabadidő-autót. A SAIC-GM vegyesvállalaton belül a Wuling az olcsó autók márkája, míg a Baojun a magasabb szintű, de még nem prémium modelleké. Hivatalosan a Sanghaji Autószalonon leplezik le az újdonságot, akkor lesz majd fénykép a belsőről is – a kémfotón jól látszott a nagypaneles műszerfal –, de a külsőt és főbb műszaki adatokat már ismerjük.

Első körben hátsó hajtómotorral – 68 LE csúcsteljesítmény, 140 Nm nyomaték – lehet majd megvásárolni a 4 személyes autót, de készülőben van a 2 hajtómotoros összkerékhajtású változat is. Lítium-vas-foszfát akkumulátort használnak, a kapacitást nem árulták el, de azt igen, hogy az engedékeny kínai szabvány szerint 303 km a hatótávolság. A karosszéria egyébként kisebb még a kei-kategóriás, japán belpiacos Jimny-nél is, a hossz 3381 mm, a szélesség 1685 mm, a magasság 1721 mm, és ehhez 2110 mm-es tengelytávolság tartozik, a saját tömeg mindössze 1006 kg. A Baojun Yep sorozatgyártása már megindult, az ünnepélyes alkalomról közreadott sajtófotón azonban még kikockázva volt látható az autó.