Még 2012 decemberében írtak alá egy szándéknyilatkozatot az együttműködésről a Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding vezetői, és már alá is írták a  végleges megállapodást.

Kereskedelmi, gyártási és ellentételezési szerződések megteremtik a lehetőségét annak, hogy a Rába a Volvóval szorosan együttműködve hazai gyártású járművekkel elégítse ki a tömegközlekedési szolgáltatók járműigényeit. A szerződő felek a Rába által gyártott termékek elsődlegessége mellett támogatják más magyarországi vállalatok termékeinek beépítését is, és ehhez kapcsolódóan kezdeményezik egy beszállítói kör fokozatos kiépítését, amelynek koordinálását a Rába látja el. A program gyakorlati megvalósítása konkrét piaci igények alapján történik. A Rába jelenlegi infrastruktúráját továbbfejlesztve építi ki a szükséges gyártókapacitást.

A többi, kihasználatlan kapacitással rendelkező magyarországi buszgyártó értetlenül áll az előtt, hogy nem a meglévő infrastruktúrát akarják használni a hazai igények kielégítésére, hanem újat építenek ki. A jelenlegi gazdasági körülmények között azonban nem tudnak érdemben versenyezni az állami tulajdonban lévő Rábával.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!