Most jelentették be a texasi Lynx Motors startup indulását, amelynek célja, hogy legendás autók akkumulátoros-elektromos változatait építse meg. Első autójuk a 2005-ös Ford GT alapján készülő Lynx GT1e lesz, ennek különlegessége, hogy az autók versenyeztetésével megbízott Matech Concepts-től sikerült fel nem használt gyári karosszériákat szerezniük, amelyek alapján megépítik a 4 darab 600 lóerős hajtómotorral, tehát 2400 lóerős rendszerteljesítménnyel rendelkező szuperautót – 1,5 másodperces 0-96 km/óra gyorsulást és 515 km/órás végsebességet ígérnek. Az akkumulátor 100 kWh kapacitású. Egy kicsit frissítik a megjelenést, azaz LED-es lámpákat és karbon légterelőket építenek be, felár ellenében pedig elérhető lesz az autó megjelenését a Fordnál elkészítő Camilo Pardo által az ügyfél kívánságának megfelelő grafikai csomag is. Azt nem közölték, mikor lesz elérhető a Lynx GT1e, vagy hogy mennyibe kerül, csak azt, hogy 27 példányt készítenek.

A Lynx Motors egyébként már a folytatást is bejelentette, a DeLorean DMC-12 alapján készül a Lynx DMC-EV, ennél már alaposabban belenyúlnak az eredeti megjelenésbe az orr és a far radikális átalakításával. Teljesen digitalizálják a belső teret, ahol több képernyőt is elhelyeznek. Nem árulták el a 4 hajtómotoros összkerékhajtás teljesítményét, de ebben a karosszériában csak 70 kWh kapacitású akkumulátornak van hely. A 0-96 km/óra gyorsulás 4 másodpercnél hamarabb meglesz, hatótávolságban 402 km-t mondanak. A Lynx DMC-EV-ből 100 példányt építenek eredeti DeLorean DMC-12-esek alapján, a vételár itt sem ismert.