A 2013-ban bemutatott Peugeot 308-as is már az EMP2-es alapra épül, ami alkalmas az akkumulátoros-elektromos hajtás fogadására, ennek ellenére a francia márka nem kínált ilyet. A kínai partner, a Dongfeng azonban most fogja a már ott is leváltott autót – egészen pontosan a helyi igényeknek megfelelően lépcsős hátú befejezéssel és 408-as névvel ellátott változatát – és azt Dongfeng Fukang ES600 néven dobja piacra villanyautóként. A védjegyhivatalba beadott fényképek szerint alig nyúlnak a megjelenéshez, csak a hűtőrácsot cserélik le, ahová a töltő-csatlakozót is rejtik, illetve a hátsó lökhárítóból eltüntetik a kipufogó nyomát, no és lecserélik a felnit is. A Dongfeng Fukang ES600-as első kerekeit 150 lóerős villanymotor hajtja, a lítium-ion akkumulátor kapacitását nem közölték.