A BMW által szervezett Procar versenysorozat számára építették meg ezt a BMW M1-est, azonban ez a tartalékautó soha nem állt rajthoz. A gyár aztán utcai autónak építette vissza, majd a mainzi kereskedésében értékesítette azt. 1983-ban az AHG márkakereskedéshez került, ahol egy, a cég által kifejlesztett tuningcsomagot kapott, majd 1985-ben került az USA-ba, ahol a kilencvenes évek végéig jártak vele különböző kiállításokra, majd eltárolták. 2012 novemberében került Bruce Canepa gyűjtő-autókereskedő tulajdonába, aki nemrég készült el annak felújításával/modernizálásával.
bmw2
Először egyszerű felújításban gondolkodtak, de az autó alapos vizsgálata során kiderült, hogy egy Procar versenyautóról van szó – a karosszéria alatt a vázon ott voltak a különféle légterelők rögzítési pontjai –, ekkor döntöttek úgy, hogy igyekeznek a legtöbbet visszahozni az eredeti megjelenésből és technikából. Ennek érdekében szereztek egy Procar versenyautót, hogy legyen mintájuk, majd elkezdték a felújítást.
bmw3
A versenyautó állítható felfüggesztését kapta vissza az M1-es, meg a légterelőket, és szereztek eredeti BBS felniközepeket, amelyeket aztán 17 colos peremekkel építettek újra – elöl 265/40-es, hátul 335/35 méretű Michelin Pilot Sport abroncsokkal. Egyedül a féknyergek nem kaphatóak ma, így azok helyére Porsche 962-es versenyautóból származó Brembo fékrendszer került. A motort a VAC Motorsport építette újjá, korabeli Motec elektronikus benzinbefecskendezést kapott, a teljesítménye 414 LE/487 Nm-re emelkedett – úgy rejtették el a befecskendezés alkatrészeit, hogy megtartotta eredeti megjelenését a motortér.
bmw4
Több száz munkaórát öltek a váz és a karosszéria felújításába, például az első kerékjárat-szélesítéseket pár centivel keskenyebbre vették a jobb kinézet érdekében. Bazaltkék színt kapott a karosszéria, ezt vásárlók nem kérhették a BMW M1-eshez, de mégis készült négy ilyen példány: a BMW igazgatótanácsának tagjai és a Quandt család tagjai kaptak ilyen autókat. Az utasteret szürke díszvarrással feldobott fekete bőrrel kárpitozták újjá, és filc helyett gyapjú a padlószőnyeg. Bruce Canepa természetesen a megfelelő összegért hajlandó megszabadulni az újjávarázsolt BMW M1-estől, de azt csak komoly érdeklődőnek árulják el, mennyi pénzről is van szó.

bmw5

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!