Már korábban láthattuk a Mitsubishi új pickupját, a gyártósoron fényképezték le álcázás nélkül a piactól függően Triton vagy L200 névre hallgató járművet, most pedig a maga természetes valójában – vagyis számítógéppel ideális megvilágításba helyezett képeken is láthatjuk, amelyen meglehetősen furcsán kunkorodik az aszfaltcsík, ami gyorsabban száguld, mint a rajta haladó autó.

A Thaiföldön gyártott haszonjárművet a világ 150 országában fogják majd forgalmazni, ennek megfelelően nagyon összekapták magukat a fejlesztők. Még több lett a króm a kocsi orrán, és ahogy az ebben a műfajban lenni szokott, személyautós kényelmet ígérnek az utasoknak. Stratégiailag fontos helyekre rakták a zajcsökkentő betéteket, és áttervezték a felfüggesztést is annak érdekében, hogy jó legyen az embereknek – a létraalvázat és a merev hátsó hidat azért megtartották.

A motorkínálatban az egyedüli benzines egy 2,4 literes négyhengeres 128 LE teljesítménnyel, dízelből meg kettő is van. Megtartották az eddig is használt 2,5 literes turbódízelt, amely 128 vagy 178 LE teljesítménnyel is készül, és van egy teljesen új fejlesztésű, változó szelepvezérléses 2,4 literes turbódízel is, ami 181 LE teljesítményű – ez lehet az Euro 6-os tisztaságú erőforrás, amely Európában lesz megkerülhetetlen. Váltóból háromféle is van – 5- és 6 fokozatú kézi kapcsolású és 5 fokozatú automatikus -, hátsó és kapcsolható összkerékhajtás, normál, nyújtott és dupla fülkés felépítmény közül lehet választani.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!